Néhány évvel ezelőtt egyik éjjel a szétterülő intézményvezetői antennáim befogtak egy üzenetet: a minisztérium hamarosan utasításba adja, hogy egy állami kutatóintézetet csatoljanak a Hagyományok Háza — vagyis az általam vezetett intézmény — alá. Először viccnek gondoltam. De az évek rutinja azt súgta, ellenőrizzem, és kiderült, hogy a dolog komoly: hamarosan keresni fognak. Háromnapi mozgolódás után végül egy éjjeli telefonnal sikerült pontot tennem az ügy végére. Amikor megkérdeztem, miért éppen mi, a válasz így hangzott: ti is hagyománnyal foglalkoztok.
A Hagyományok Háza a táncházmozgalom intézménye: a XIX. század második felétől gyűjtött archív anyagokra és forrásokra épül. A másik fél a történetben egy állami kutatóintézet, amely tudományos eszközökkel a múltat kutatja. A kettőt a „hagyomány” szó úgy köti össze, ahogy a tűzoltót és a tűzijátékost a „tűz”. A szakmai távolságnál is nagyobb a szervezeti: mi éveket fektettünk abba, hogy a teljes állomány egyetlen intézményi identitásban, közös működési kultúrában dolgozzon. Egy más szervezeti kultúrájú intézmény betagolása könnyen szétzilálhatta volna az évek alatt kialakított egységet, ugyanis két működő rendszerből nem egy nagyobb működő rendszer lesz, hanem két sérült.
Az éjjeli telefonok pedig azért kellettek, mert ezt a két kérdést — mi a szakma, és mi a kultúra a szervezetben — összevonási döntések előtt a magyar kultúrpolitikában nem volt szokás feltenni.
Az ügyet végül nem a szakmai érvelés állította meg, hanem az, hogy időben megtudtam. Ez pedig azt jelenti, hogy a rendszerben semmilyen fék vagy szűrő nem volt képes megakadályozni az ilyen ötletek szárba szökkenését — legfeljebb az éberség. És ötletből nem volt hiány: egy kultúra területén dolgozó think tank hétről hétre új koncepciót tett le az akkori kulturális miniszter asztalára. A dokumentumok szerkezete mindig ugyanaz volt: azon a héten éppen milyen intézményeket kellene összevonni ahhoz, hogy a magyar kultúra megmenthetővé váljon. A minisztériumi folyosókon ekkor születtek a tréfák arról, hogy legcélszerűbb volna mondjuk a Komjádi Sportuszodát összevonni a kutatóhálózattal, úgy legalább kevesebb lenne a hajlott hátú bölcsész. Kínunkban persze fel kellett ismernünk egy fontos tényt: ezek a koncepciók a régi reflex tiszta, sűrített esszenciái voltak.
Magyarországon az intézményi problémákra régóta három ige volt a válasz: összevonjuk, kirúgjuk, kinevezzük.
És meg van oldva — a színházügy, a múzeumügy, a zeneélet.
Egy másik jelenet, ugyanebből az évtizedből. Egy nagy tekintélyű kulturális vezető — olyan ember, akinek a szakmai tudását ma is sokra tartom — azt tanácsolta nekem és egy jelentős intézmény vezetőjének: fogadjátok el, hogy holdingba szerveznek benneteket. Majd kitaláltok valamit. Ez most nem megállítható. Ő is tudta, mekkora kárt fog ez a folyamat okozni — ezt nem is titkolta —, mégis a belenyugvást tanácsolta, mert a szervezeti gőzhengerrel szemben az érvelést esélytelennek látta. Egy olyan rendszer, amelyben a szervezeti döntések ellen nem érvelni szokás, hanem túlélni őket.
A sorozat harmadik része azt vizsgálja, mitől működik egy kulturális intézmény. Az első arról szólt, hogy senki nem látta egyben a kulturális közpénzköltéseket; a második arról, ki döntsön róla. Ez a harmadik a következő lépést fogalmazza meg: mitől működik maga a kulturális intézmény? A válasz, amit a magyar gyakorlat ad — csatoljuk, cseréljük le a vezetőjét, vonjuk össze valamivel —, a legdrágább válaszok egyike, éppen azért, mert ingyenesnek látszik.
A remény műfaja
Kezdjük azzal, miért ennyire ellenállhatatlan ez a reflex — mert az okai tiszteletre méltóak. A politika nyelvén az átszervezés és a kinevezés tökéletes műfaj: gyors, látványos, aznap este hírértéke van, és papíron nem kerül semmibe. Aki azt mondja, „új vezetőt nevezünk ki, és összevonjuk a széttagolt intézményeket”, az reményt árul — és a remény a politika legitim fizetőeszköze. Ez nem cinizmus: a választó valóban változást akar látni, és a személyi döntés a változás leggyorsabban felmutatható bizonyítéka.
The post Both Miklós: A vezér-illúzió – Miért nem újul meg egy intézmény egyetlen kinevezéstől? Egy sorozat harmadik része arról, hogyan lesz jelszóból rendszer first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
