A Fehér Ház több mint 440 ezer dollárt költött Trumpot népszerűsítő reklámokra az amerikai adófizetők pénzéből

A héten kezdtek futni az amerikai tévéadókon azok a Fehér Ház által megrendelt reklámok, amik Donald Trump amerikai elnököt szerepeltetik például úgy, mint az Egyesült Államokat megmentő hős, aki megóvja az országot a kommunizmustól.

A Variety cikke szerint ezeket az új, egyértelműen a jelenlegi elnököt népszerűsítő hirdetéseket amerikai adófizetők pénzéből finanszírozták,

méghozzá több mint 440 ezer dollárt, azaz körülbelül 141 millió forinttal megegyező összeget költöttek rájuk.

A reklámok több törvényhozó szerint is kampányhirdetésekre hasonlítanak, ráadásul alig néhány héttel a novemberi félidős választások előtt kerültek képernyőre – a Fehér Ház azonban tagadja, hogy azok lennének.

A Fehér Ház szerint csak hazafias reklámokról van szó

Amerika soha nem lesz kommunista ország

– áll az egyik Trump-reklám végén fehér betűkkel egy – valószínűleg mesterséges intelligenciával generált – képen az amerikai elnökről.

A képernyőn megjelenő üzenetek szerint a kormányzat „végrehajtotta a történelem legnagyobb adócsökkentését”, „újra fellendíti az amerikai ipart”, valamint „védelmébe vette a törvényt, a rendet, és a rendőrséget”.

A Fehér Ház közleményben védte meg a reklámokat pár nappal adásba kerülésük után, arra hivatkozva, hogy több korábbi adminisztráció is használt már közérdekű hirdetéseket a politikája népszerűsítésére. Emellett azt is felhozták, hogy a hirdetések pusztán „az ország által követendő irány mellett” érvelnek, és nem kampánycélokat teljesítenek, mivel azok semmire nem szólítják fel a választókat.

Arra sarkallják az amerikaiakat, hogy szeressék a hazájukat, és emlékezteti őket, miért érdemes azt megvédeni – itthon, a határon és külföldön egyaránt. Ez nem pártpolitika, hanem egy olyan kormány, amely továbbra is hisz abban az országban, amelyet szolgál

– mutat rá a közlemény, amiben sérelmezték, hogy az őket ért támadásokkal szemben az előző adminisztrációk hasonló törekvéseit a köz informálásának titulálták.

Törvényt sérthetnek a hirdetések

Jamie Raskin marylandi demokrata képviselő a közösségi médiában mutatott rá, hogy a reklám megsérti a Hatch Act néven ismert szövetségi törvényt. A jogszabály szerint a szövetségi alkalmazottak nem végezhetnek bizonyos politikai tevékenységeket annak érdekében, hogy a kormányzati programokat pártatlanul hajtsák végre. Ebből kifolyólag pedig törvényt sértettek azok a kormányzati alkalmazottak, akik dolgoztak a reklámokon, vagy kormányzati erőforrásokat használtak az elkészítéséhez.

A képviselő szerint a Fehér Ház által készített, Trumpot népszerűsítő reklámok

akár a bűncselekménynek minősülő, politikai kampánycélú lopást, valamint a kormányzati tulajdon jogellenes felhasználását is jelenthetik.

Thom Tillis észak-karolinai republikánus szenátor szerint a hirdetések elfogadhatatlanok, sőt,

úgy véli, hogy az, ahogyan a Fehér Ház adófizetői pénzből finanszírozza a kampányt, „kísértetiesen emlékeztet Orbán Viktorra”.

„Together we will defeat communism, socialism, and Marxism in America. America will never be a communist country.”

President Trump is front and center in this new ad airing nationally.

The ad’s disclaimer reads, „Paid for by the U.S. Government.” https://t.co/QDO45urxlP

— AdImpact Politics (@AdImpact_Pol) September 24, 2026

Kapcsolódó

The post A Fehér Ház több mint 440 ezer dollárt költött Trumpot népszerűsítő reklámokra az amerikai adófizetők pénzéből first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest