A mérkőzés hetedik percében már időt kért a magyarok vezetőedzője, mert az olimpiai, világ- és Európa-bajnok ellenfél már 7-3-ra elhúzott. Sűrűn cserélgetett is Golovin, aminek ugyan pozitív hatása is volt, ám a skandinávok 15-8-ra is vezettek a félidőben.
Nagyon hullámzó meccs volt. Egy komoly csapat ellen így nem lehet kezdeni. Igazából az egész első félidő darabos volt. Az edzéseken jól működtek bizonyos dolgok, például a játék sebessége, a meccsen viszont mintha megfogta volna valami a játékosokat
– nyilatkozta az M4 Sportnak Golovin.




7 fotó
Félidőre így is sikerült 17-13-ra felzárkózni, térfélcsere után pedig a játékrész kezdetén és végén is szorossá tette a meccset a magyar válogatott. A hajrában 22-20-ról többször is egy gólra csökkenthette volna hátrányát a magyar csapat, de rendre elhibázta a helyzeteit, ráadásul nyolc percen át nem talált kapuba, így végül kikapott.
„A második félidőben javultunk, de az egész mérkőzésen csak Böde-Bíró Blanka teljesítményét lehet igazán kiemelni. A többiek valamikor hasonlítottak saját magukra, valamikor nem” – dicsérte Golovin a 14 védésig jutó kapust.
Mindegy, milyen ellenféllel játszol, rendszer nélkül nem fog menni. Volt olyan, amit megbeszéltünk, már minden működött, a következő szituációban viszont már teljesen más döntések születtek a pályán. Így nehéz.
Játékosaink sokkal többet tudnak, mint amennyit mutattak. A norvég válogatott nagyon komoly rutinnal és tudással rendelkezik, és van olyan nap, amikor ellene sok minden nem sikerül. Akkor melózni kell” – zárta mondandóját a kapitány.
A BL-győztes Albek Annát sérülés miatt nélkülöző magyar válogatott vasárnap 13.15-kor lép pályára a bronzmeccsen, ahol a házigazda Románia lesz az ellenfél.
The post Golovin a norvégok elleni vereségről: A játékosok időnként nem hasonlítottak saját magukra first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





