Tanács Zoltán: az emberi tudomány történetének egyik legnagyobb fordulópontjához érkeztünk

Miközben az ellenzék még mindig a napi politikai mocsárban vergődik, valami egészen rendkívüli történik a szemünk előtt. Olyasmi, ami alapjaiban változtathatja meg mindazt, amit a tudományról, az innovációról és az emberi intelligencia szerepéről gondolunk

– kezdte bejegyzését Tanács Zoltán, tudományos és technológiai miniszter.

Felidézte, hogy október 6-án az OpenAI több mint 700 matematikai kutatási kéziratot tett közzé, 372 eredménycsoportba rendezve. A világ egyik vezető AI-vállalata egy új, még nem nyilvános mesterségesintelligencia-modellje segítségével több száz esetben állított elő új matematikai eredményeket. Mint írja, az MI-modellnek egy-egy eredményhez átlagosan mindössze három órányi ChatGPT Pro-egyenértékű számítási kapacitásra volt szüksége. A jelenség a Mathocalypse (Matematikai apokalipszis) nevet kapta, mert véget érhet az a korszak, amikor természetesnek lehetett tekinteni, hogy az új tudományos felismerések kizárólag az emberi elméből születhetnek.

Tanács Zoltán az MI által előállított kutatási eredményekből példaként említette, hogy többek között új eredmények születtek a prímszámok eloszlásának megértéséhez kapcsolódó matematikai kérdésekben; előrelépések történtek a sokdimenziós testek térfogatával kapcsolatos, régóta kutatott matematikai problémákban; az algebra esetében ellenpéldák születtek évtizedek óta fennálló matematikai feltevésekre; valamint új eredmények derültek ki arról, hogy milyen pontosan közelíthető meg a pí közönséges törtekkel. A bizonyítások jelentős részét már a Lean nevű matematikai rendszerrel is formalizálták, amely lehetővé teszi a logikai helyesség gépi ellenőrzését.

A tudományos és technológiai miniszter szerint fontos ugyanakkor, hogy a publikált eredmények független tudományos ellenőrzése még folyamatban van, tehát nem tekinthető valamennyi probléma véglegesen megoldottnak.

De már az eddigi eredmények is arra utalnak, hogy az emberi tudomány történetének egyik legnagyobb fordulópontjához érkeztünk Tanács Zoltán szerint. Mint írta, évszázadokon keresztül a legnagyobb tudósok éveket, olykor évtizedeket töltöttek egy-egy probléma megoldásával, most azonban megjelent egy technológia, amely akár órák alatt képes új tudományos eredményeket előállítani. Jogosan merül fel tehát a kérdés: mi lesz a tudós szerepe, ha az MI gyorsabban bizonyít, modellez és fedez fel új összefüggéseket? Hogyan változik meg az innováció, ha az új gyógyszerek, anyagok és technológiák kifejlesztésében a mesterséges intelligencia válik az egyik legfontosabb alkotóerővé?

Meggyőződésem, hogy nem az ember válik feleslegessé. De a szerepünk alapvetően átalakul

– jelentette ki a miniszter.

Elmondása szerint egyre kevésbé az lesz a meghatározó, hogy ki képes a leggyorsabban megtalálni a megoldást, sokkal inkább az, hogy ki képes a megfelelő kérdéseket feltenni, az eredményeket megérteni, ellenőrizni és felelősen felhasználni. A humán kontroll megtartása tehát alapvető fontosságú. Ehhez viszont nem elegendő a meglévő oktatási, kutatási és innovációs rendszerünket egy kicsit hatékonyabbá tenni Tanács szerint, magát a tudományos kutatás és az innováció működését kell újragondolnunk.

Magyarország számára ez egyszerre történelmi lehetőség és óriási felelősség, a mesterséges intelligencia ugyanis olyan tudományos és innovációs képességeket tehet elérhetővé egy kisebb ország számára is, amelyek korábban csak a világ leggazdagabb intézményeinek álltak rendelkezésére. Tanács Zoltán emlékeztetett rá: a kormány ötszázmillió euróval fog hozzájárulni az európai AI Gigafactory programhoz, hogy Magyarország is hozzáférjen a legfejlettebb MI-számítási kapacitásokhoz, illetve jelentős összegeket tervez fordítani a hazai szuperszámítógépes infrastruktúra fejlesztésére is.

Kapcsolódó
Tanács Zoltán a 24.hu-nak: „a kormányváltások politikai hullámaitól tehermentesített magyar űrügynökség” létrehozása a cél

A tudományos- és technológiai miniszter lapunknak elmondta, miért fontos, hogy az EU-s űrtörvény előtt elkészüljön a magyar jogszabály.

The post Tanács Zoltán: az emberi tudomány történetének egyik legnagyobb fordulópontjához érkeztünk first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest