Eladta a Lounge Communication Kft.-ben meglévő 50 százalékos üzletrészét Balásy Gyula október 1-jén – írja a Telex. Az Orbán-kormányok idején állami kommunikációs megbízásokból meggazdagodott üzletember részesedését a vállalkozás másik tulajdonosa, Mamusits Péter Dávid vásárolta meg.
Az eladott üzletrész névértéke 1,5 millió forint volt. Mamusits a cég 2011-es alapítása óta tulajdonostárs és ügyvezető, a tranzakcióval pedig egyedüli tulajdonossá vált. Egy héttel később, október 8-án már a névváltoztatásról is döntött.
A cégbírósághoz benyújtott iratok szerint a Lounge Communication új neve Craft Communication Szolgáltató Kft. lesz, amennyiben bejegyzik a változást.
A Lounge-csoporthoz tartozó vállalkozás 2025-ben 1,38 milliárd forint árbevételt és 337,5 millió forint adózott eredményt ért el. Bemutatkozása szerint kommunikációs stratégiák készítésével, vállalati és közéleti kapcsolatokkal, kríziskommunikációval, valamint a nyilvános szereplésekre való felkészítéssel foglalkozik.
A Media Dynamics már AdComMedia néven működik
Balásy egy nappal korábban, szeptember 30-án a Media Dynamics Kft. teljes tulajdonrészét is eladta. A vevő Kapitány Orsolya (korábban: Tóth Orsolya) volt, aki a társaság egyik alapítója és ügyvezetője. Ő szintén a névváltoztatás mellett döntött: október 5-i határozata nyomán a korábbi Media Dynamics már AdComMedia Kft. néven folytatja működését – derül ki a Telex beszámolójából.
A két társaság tehát Balásy távozása után rövid időn belül új nevet kapott, illetve a Lounge Communication esetében kezdeményezték ennek bejegyzését.
Májusban még az államnak ajánlotta fel cégeit
Balásy május elején a Kontrollnak adott interjúban jelentette be, hogy a 22 éve épített cégcsoportját minden vagyoni joggal felajánlja a magyar államnak. A beszélgetésben azt is állította, hogy vállalkozásai jogszerűen működtek.
Később kiderült, hogy a felajánlás nem a teljes cégbirodalmat érintette: a Lounge Design, a New Land Media, a Lounge Event és a Visual Europe, valamint magántőkealapokban lévő vagyon szerepelt benne. A felajánlott vagyonelemekről lapunk is részletesen írt.
A kormány először elutasította az ajánlatot, később azonban megindult a cégek pénzügyi és jogi átvilágítása. Magyar Péter kormányfő utóbb egyértelművé tette: nem a vállalkozások átvételére készülnek, hanem azt vizsgálják, hogy a közpénzes megbízásokból felhalmozott vagyonból mennyi kerülhet vissza az államhoz – idézte fel a Telex.
Balásy cégei hatósági eljárásokban is érintettek. A rendőrség hűtlen kezelés és pénzmosás gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen, amelynek során pénzt foglaltak le és számlákat zároltak.
Szeptemberben a Tudományos és Technológiai Minisztérium újabb hat feljelentésről számolt be, ezek közül három Balásy vállalkozásaihoz kapcsolódott.
Az állami megrendelések a Balásy-cégek körül elapadtak. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal két, összesen nettó 150 milliárd forintos keretmegállapodást mondott fel a Lounge-csoporttal.
The post Balásy Gyula megszabadult két vállalkozásától, a vevők átnevezik őket first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





