A francia Diákunió szerint a hetven franciaországi egyetem 90 százaléka zárva van vagy elfoglalták a hallgatók, akik így vállalnak szolidaritást a harmadik hete demonstráló középiskolás diákokkal – közölte az MTI.
Greta Thunberg is feltűnt a diákok között
A kormány szerint a felsőoktatási intézmények harminc százalékában tartottak megmozdulásokat.
Franciaországban már harmadik hete tartanak a közoktatás alulfinanszírozottsága miatti tiltakozások, a mostani az ötödik országos demonstráció.
A tiltakozást kirobbantó, Saint-Denis-ben, Párizs elővárosában található Paul Éluard középiskolánál kedden megjelent Greta Thunberg svéd környezetvédő aktivista is, kiállva a tüntetők mellett.
Ellopják a jövőnket, az iskolák nem kapják meg a szükséges finanszírozást
– mondta angolul újságíróknak Greta Thunberg egy százfős, fiatalokból álló tömeg előtt. „Nem fogjuk feladni, büszke vagyok a francia diákokra” – tette hozzá a 23 éves aktivista.
Csökkenni látszik a részvétel a kormány szerint
Az ötödik tiltakozónapon délig Párizson és a fővárosi agglomeráción kívül 360 akció zajlott az oktatási intézmények közelében, köztük körülbelül ötven egyetemen, mintegy 30 ezer ember részvételével – közölte a belügyminisztérium.
A kormány szerint a mozgalom kifulladása érzékelhető, miután az országos demonstrációkon csökken a részvétel. A demonstrációk miatt zárva tartó középiskolák száma is 214-re csökkent, szemben az október 6-i több, mint 800-al.
Az oktatási minisztérium szerint a mozgalom kezdete óta 147 közoktatási dolgozó sérült meg a tanulók erőszakos fellépései miatt.
A múlt csütörtöki negyedik országos demonstráció végén az oktatási miniszter ígéretet tett arra, hogy háromezer helyettesítő tanárt irányít a tárca sürgősen abba az ötszáz középiskolákba, ahol a helyzet a legkritikusabb.
The post Greta Thunberg is feltűnt a francia diáktüntetéseken – már az egyetemeken is tiltakoznak first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





