Itt a közmédia új vezérigazgatói pályázata: a kiadások jelentős megvágásával számolnak

Kedden kihirdette a közmédia vezérigazgatói tisztségére szóló pályázatot a Független Közmédia Testület (FKT).

A pályázati kiírás szerint a közmédia új vezérigazgatójává

  • olyan büntetlen előéletű, felsőfokú végzettségű magyar állampolgár nevezhető ki,
  • aki legalább tíz év műsorkészítési, műsorszolgáltatási, tájékoztatási, vagy ezzel összefüggő műszaki, jogi, vezetői, igazgatási, gazdasági, kulturális, tudományos, közvélemény-kutatási szakmai gyakorlattal rendelkezik;
  • emellett vezetői tapasztalattal is bír.

Az FKT felhívta rá a figyelmet, hogy a vezetői tapasztalat kapcsán a jogszabályban előírtakat úgy értelmezi, hogy

a pályázóknak legalább tíz éves vezetői tapasztalattal kell rendelkezniük.

A közmédia új vezérigazgatójának megbízatása határozatlan időre szól majd, és legkésőbb a megválasztását követő 30. napon kezdetét veszi. Ezzel egy időben megszűnik az átmeneti vezérigazgató, Horváth P. András mandátuma. Az FKT az új vezérigazgató munkaszerződésének tartalmáról zárt ülésen szavazással dönt.

A pályázati kiírás azt is írja, hogy az FKT a közmédia új vezérigazgatójának megválasztását követően a nyertes szakmai koncepciót nyilvánosságra hozza, és közlik a hozzájárulásukat adó pályázók önéletrajzát. Azt is ígérik, hogy a pályázók között az értékelés során felállított sorrendet és az általuk kapott pontszámot is publikálják.

Csökkentett költségvetéssel tervezzenek jövőre

A kiírásnak a pályázók szakmai koncepciójával kapcsolatos tartalmi elvárásokról szóló mellékletében azt is leírják, hogy

a jelöltek arra a forgatókönyvre felkészülve állítsanak össze gazdasági tervet a 2027-es átmeneti költségvetési évre, hogy a közmédia teljes kiadási főösszege a 2026. évinek várhatóan mintegy 65-75%-ára csökken.

Ezt követően a közmédia 2028–2030-as időszakra vonatkozó költségvetési javaslatát az Országgyűlés első alkalommal három évre rögzítve, önálló törvényben fogadja majd el.

A pályázati kiírás szerint a Duna Médiaszolgáltató várható létszáma 2026. december 31-én 2 151 aktív alkalmazott, emellett 380 fő szerződéses munkatárs lesz. A tervek szerint az aktív alkalmazottakból 1 489 fő a tartalom és gyártás területén, 234 fő egyéb területeken, 428 fő a back office-ban dolgozik majd. Hozzáteszik, hogy a szerződéses munkatársak szinte mind (378 fő) a tartalom és gyártás területén fognak dolgozni, főként a Produkciós Igazgatóságon (324 fő).

A közmédia közzétételi listája szerint az átlagos statisztikai állományszám 2026 második negyedévében 2 131 fő volt.

Az új vezérigazgató kiválasztásának menetrendje

A kedden megjelent kiírás szerint a közmédia vezérigazgatói posztjára beadandó pályázatok leadási határideje 2026. november 12. 24 óra.

Ez után 8 napon belül nyilvánossága hozzák a pályázók nevét, és meg is tartják az érvényesen pályázók személyes meghallgatását, amely során azok ismertetik a szakmai koncepciójuk lényegét és válaszolnak a feltett kérdésekre. A meghallgatást élőben fogják közvetíteni.

Az FKT hat tagja a meghallgatás után haladéktalanul szavaz is arról, hogy melyik pályázókat támogatják. Közvetlenül ez után, vagy a következő munkanapon egy második körben a tagok többségének szavazatával kiválasztják a közmédia új vezérigazgatóját (szavazategyenlőség esetén a testület elnökének szavazata dönt).

Ha elsőre nem sikerül új vezérigazgatót választani, a megismételt szavazást a második kört követő 5 napon belül tartják meg. Ha pedig ezután sem sikerül döntésre jutni, akkor újból le kell folytatni a pályáztatást és a kiválasztási eljárást is.

The post Itt a közmédia új vezérigazgatói pályázata: a kiadások jelentős megvágásával számolnak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest