Tóth M. Gábor, Hankó Balázs nemrég letartóztatott egykori kulturális és innovációs miniszter védőügyvédje, a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) elnöke volt a Partizán vendége kedden délután.
A hatóság még nem közölte Hankóval, hogy tiltott kampányfinanszírozást követett volna el, hiába van ezzel tele a média. Vele szemben továbbra is hűtlen kezelés a gyanú – emelte ki az ügyvéd, aki nem érti, miért kellett meghosszabbítani az exminiszter letartóztatását, hiszen szökés gyanúja szerinte nem áll fenn. Azt Hankó az elmúlt négy hónapban is megtehette volna, ha akarja – tette hozzá. A tanúk is ugyanúgy befolyásolhatta volna korábban is, őket egyébként is már kihallgatta a nyomozó hatóság, így ezért is furcsa az ügyvéd szerint az erre való hivatkozás.
A vele készült interjúból az is kiderült, hogy ő vezette azt a bizonyos autót, amibe Hankó Parlamentből való távozása után megpróbált beszállni, hogy megjelenen az ügyészségen. Az ismert képsorok tanúsága szerint azonban ez nem sikerült elsőre: a sofőr padlógázt adott és Hankó nélkül hajtott el, aki egy ideig tanácstalanul állt, majd elindult az autó után gyalog.
A riporter az eset kapcsán kérdezte Tóth M. Gábort, ám ő nem kívánt nyilatkozni az általa „bulváros részleteknek” minősített képsorokról.
Volt egy idézés, amire megjelentünk. Függetlenül attól, hogy előtte volt egy malőr
– mondta.
Seszták Miklós védőügyvédjének, Papp Gábornak a megfigyelése is szóba került a műsorban. A nyomozati anyagok szerint Seszták őrizetbe vétele után is kerültek be a védőről információk; az ügyészség azt állítja, nem figyelték meg az ügyvédet célzottan.
A BÜK-elnök szerint előfordulhat olyan eset, amikor jogos a védő megfigyelése, például ha a védő is részese egy bűncselekménynek, vagy bűnpártolást valósít meg. De ehhez minden esetben ügyészi vagy bírói engedély szükséges.
Az, hogy a védőt minden jogi alap nélkül megfigyelik, olyan körülmény, ami ellen a kamarának minden esetben tiltakoznia kell
– hangsúlyozta.
The post Hankó Balázs védője: továbbra is adós a törvényszék a letartóztatás részletes indoklásával first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





