1995. január 12-én egy Christa Pike nevű amerikai fiatal a barátjával, Tadaryl Shippel elhagyatott, erdős területre csalt egy korukbeli fiatal lányt, Colleen Slemmert. Tudták, mit fognak tenni, hiszen Pike előre eltervezte; az eszközöket is beszerezte hozzá, egy kést és egy húsbárdot. Brutálisan megverték, majd nagyjából harminc percig kínozták a hasztalanul könyörgő áldozatot: összevagdosták, egy fordított pentagram-jelet vágtak a mellkasába. Végül Pike egy aszfaltdarabbal összetörte Slemmer koponyáját és elvágta a torkát.
Aztán trófeaként elrakott egy darabot az áldozat koponyacsontjából, és azzal dicsekedett.
Christa Pike a tárgyalás során nem mutatott megbánást, úgy viselkedett, mint aki fel sem fogja a tette súlyát. 1996-ban villamosszékre ítélték, bűntársát pedig – mivel nem töltötte be a 18. életévét a gyilkosság elkövetésekor – életfogytiglanra. Pike ítéletét később méreginjekció általi kivégzésre módosították. Jó darabig a börtönfalak közt sem szelídült meg: 2001-ben megpróbálta megfojtani az egyik zárkatársát.
A most övenéves nő közel harminc évet élt a halálsoron. A kivégzését idén október elsején tervezték végrehajtani. Közvetlenül az időpont előtt a bíróság leállította a kivégzést, arra hivatkozva, hogy mégis megvizsgálják a nő ügyvédjeinek érveit. Addig ott feküdt a helyiségben, várva a döntést. A Legfelsőbb Bíróság végül engedélyt adott a végrehajtására. Nehéz volt, mert nem találták a vénáját. Csak a bal karjába hét tűt szúrtak, az egyik csontot ért, el is hajlott. A méreg beadása után eszméletét vesztette, csakhogy hiába keringett a szervezetében két halálos adag pentibarbital, negyven perccel később is lélegzett. Így a szövetségi kórházba szállították, ahol néhány nap múlva magához tért, az ápolószemélyzet kérése ellenére kéznél és lábnál az ágyhoz bilincselve.
Már beszél és járni is tud. Ügyvédei szerint dühös és zavarodott. A karjai felduzzadtak, a szervezete tele van vérrögökkel, tüdőgyulladása van. Visszaszállították a börtönbe, szoros orvosi felügyelet alatt. Megpróbálják megfelelő kondícióba hozni ahhoz, hogy megölhessék – a „competency to be executed”, vagyis a kivégzésre alkalmas állapot elérése az amerikai jog szerint kötelező ahhoz, hogy valakit megfoszthassanak az életétől. Az ítélet érvényben van, szabadulásra nincs esély, az ügyvédek azt szeretnék, ha legalább a tényleges életfogytiglanra való módosítást elérhetnék.
Akárhogyan is, abban a rettenetes fél órában a kilencvenes évek közepén nemcsak az áldozata, hanem ő is elveszítette a tényleges életét. Ha volt valaha egyáltalán.
The post Balavány György: Kedves Nézőink, maradjanak velünk, az esti műsor: Az állam gyilkol! first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





