Gajdos László elmondta, miért mond le az OVF vezetője

Szerdán közölte Facebook-oldalán a miniszter, hogy Láng István negyvenéves, elsősorban árvízvédelmi tapasztalata után új irányra van szükség a vízügyben. A tárcavezető szerint az idei nyár aszálykárai és a klímaváltozás rávilágítottak arra, hogy Magyarország vízkészletei megfogyatkoztak, becslése szerint mintegy hét Balatonnyi víz hiányzik a hazai készletből. A jövő legfontosabb feladata így a víz megtartása lesz és csak annyi víz elvezetése, amennyi feltétlenül szükséges.

Szemléletváltás kell

Gajdos László a posztban azt írja: Láng Istvánnal egyetértettek a szemléletváltás szükségességében, de, mivel a távozó vezető szakmai háttere az árvízi védekezéshez kötődik, nem szeretne a változások útjába állni.

A miniszter a jövőben is számít az eddigi főigazgató árvízvédelmi tudására.

A lemondás október 15-i hatályú. Az új vezető kinevezéséig Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság eddigi műszaki főigazgató-helyettese megbízott vezetőként irányítja az intézményt.

Néhány napon belül pályázatot írnak ki a főigazgatói pozícióra. Olyan vezetőt keresnek, aki elkötelezett a vízmegtartás mint legfőbb prioritás mellett. Gajdos László egyébként már nyáron, egy júliusi egyeztetésen is jelezte, hogy a víz elvezetése helyett annak megtartása a minisztérium célja.

The post Gajdos László elmondta, miért mond le az OVF vezetője first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest