Tarr Zoltán: Felülvizsgáljuk a lakiteleki Nemzeti Művelődési Intézettel kötött közszolgáltatási szerződést

Felülvizsgálják a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány által létrehozott Nemzeti Művelődési Intézet és a minisztérium között kötött közszolgáltatási szerződést – jelentette be csütörtökön Tarr Zoltán. Az alapítvány Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselőhöz kötődik.

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint az állam a megállapodás értelmében közfeladatainak egy részét kiszervezte a Népfőiskolához kötődő, az elmúlt években több milliárd forintnyi közpénzből működő intézetnek. A tárcavezető hozzátette:

a mi célunk viszont az, hogy a közpénz útja és elköltése átlátható és indokolt legyen.

A kormányváltás után ment egymilliárd Lezsákéknak

Hankó Balázs jelenleg is letartóztatásban lévő volt kulturális és innovációs miniszter április 23-án – vagyis 11 nappal a Fidesz választási veresége után – hozott döntése alapján 1 milliárd 30 millió forint támogatást kapott a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.

Utóbbi társaságnak 100 százalékos tulajdonosa a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, amit az eddig a Fidesz–KDNP színeiben politizáló 76 éves Lezsák Sándor vezet kuratóriumi elnökként.

Figyelemre méltó, hogy az alapítvány az Orbán-kormány utolsó hivatali napjaiban kapott tetemes, összesen 4,8 milliárd forintos költségvetési támogatást. A 2026-ra ígért állami pénz nagy részét a Kulturális és Innovációs Minisztérium utalta ki számára, csakúgy, mint a tulajdonában álló nonprofit cégnek, így a Lezsák Sándor Fidesz–KDNP-s politikushoz köthető szervezetek összesen csaknem hatmilliárd forintot kaptak búcsúzóul a távozó Orbán-kormánytól.

Kapcsolódó
A Fidesz-kormány bukása után is milliárdokat osztott ki Hankó Balázs, azonnali vizsgálat indul

Egy Lezsák Sándorhoz köthető céghez több mint egy milliárd forint támogatás került, de százmilliókkal támogatták a hun és türk tudatú népek világtalálkozóját és Orbán János Dénes nagyoperettjének bemutatóját is.

The post Tarr Zoltán: Felülvizsgáljuk a lakiteleki Nemzeti Művelődési Intézettel kötött közszolgáltatási szerződést first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest