A Magyar Helsinki Bizottság pénteki közleménye szerint szeptember 1-jén egy Bács-Kiskun megyei kisvárosban egy civil ruhás rendőr szolgálati autóval megállt egy lány családi háza közelében. A ház előtt várakozó barátjától megkérdezte, hogy ott lakik-e a lány. Amikor kijött, a rendőr az autóhoz hívta, közölte vele, hogy szabálysértés miatt feljelentették, és felolvasta a feljelentést. A fiatal a helyszínen elismerte a szabálysértést. Az egészet a szomszéd ház kamerája rögzítette. A rendőr egyedül volt, a lány korábban nem ismerte, és sem a nevét, sem az azonosító számát nem tudja.
„Elsikálja az ügyet”
A fiatal elmondása szerint a rendőr ezután arra hivatkozott, hogy ő biztosan nem szeretné, ha az anyja megtudná, mi történt. Felajánlotta, hogy ha beül az autóba, egy félreeső helyen kitöltik a papírokat, és ő „elsikálja az ügyet”. Azt is mondta, hogy olyan helyre kell menniük, ahol senki nem látja őket, mert az állását kockáztatja.
Egy kevéssé forgalmas utcában a rendőr átült hátra a lány mellé, és több hivatalosnak tűnő papírt íratott alá vele. Ezekből a lány nem kapott példányt. Ezután a rendőr megkérdezte, van-e párja.
Amikor a lány nemmel válaszolt, azt kérdezte, megcsókolhatja-e.
Sírva ért haza
A lány ezt elutasította, és azt az ajánlatot is visszautasította, hogy a rendőr elviszi valahová. Miután a rendőr elment, a lány felhívta egy barátját, aki érte ment és hazavitte.
Az anya szerint lánya sírva ért haza, és azonnal elmondta, mi történt. Az anya még aznap feljelentést tett a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészségen. A lány ellen indult szabálysértési eljárás később figyelmeztetéssel zárult.
A 17 éves lányt a Magyar Helsinki Bizottság képviseli a büntetőeljárásban, mert a rendőr eljárása bűncselekmények gyanúját veti fel. Álláspontjuk, hogy egy rendőr nem élhet vissza a hatósági pozíciójával úgy, hogy egy kiskorúval a szüleitől távol, kiszolgáltatott, ellenőrizetlen helyzetben személyes vagy intim közeledést kezdeményez. Ez különösen súlyos kérdéseket vet fel, ha közben egy folyamatban lévő szabálysértési ügy kedvező elintézését helyezi kilátásba.
Az ügy alapos kivizsgálása a Helsinki Bizottság szerint a lány és a rendőrségbe vetett közbizalom szempontjából is alapvető jelentőségű.
The post Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





