A dodó feltámasztásán dolgozik az óriásfarkasokat visszahozó vállalat

Aktívan dolgozik a dodó (Raphus cucullatus) feltámasztásán a Colossal Biosciences biotechnológiai vállalat, amely legutóbbi közlése szerint már 95 százalékban feltérképezte a 17. században kihalt faj genomját. Azt ugyanakkor nem árulták el, hogy mikorra várhatjuk az első dodó kikelését.

A Colossal Biosciences fő célkitűzése, hogy géntechnológiai módszerekkel visszahozzon olyan, mára kipusztult állatokat, mint a gyapjas mamut (Mammuthus primigenius), a déli óriásmoa (Dinornis robustus) vagy a tasmán tigris (Thylacinus cynocephalus). Az óriásfarkast (Aenocyon dirus) a cég saját bevallása szerint már sikeresen fel is támasztotta, a szakértők szerint azonban erről szó sincs. A vállalat ugyanis valójában mai szürke farkasokat (Canis lupus) génmódosított úgy, hogy azok egyes vonásaikban emlékeztessenek a jégkorszak ikonikus ragadozójára.

Colossal Biosciences A Colossal Biosciences óriásfarkasai egyéves korukban.

A kihalt állatfajok tényleges feltámasztása nem lehetséges, a legtöbb, amit tehetünk, hogy génszerkesztéssel és hibrid sejtek létrehozásával megpróbáljuk reprodukálni genetikai jellegzetességeiket a ma élő legközelebbi rokonaiknál. Az óriásfarkas esetében ez a szürke farkas, a dodóéban pedig a Délkelet-Ázsia egyes szigetein őshonos sörényes galamb (Caloenas nicobarica).

Amint a Reuters írja, ez a madár küllemében nem sokban hasonlít a szürke, röpkételen, jellegzetesen nagy csőrű dodóra: csillogó zöld és rézszínű tollazatáról ismert, apró, hegyes csőre van, és tud repülni. A Colossal azonban génszerkesztéssel úgy módosítaná megjelenését, hogy a dodóra jellemző tulajdonságokat mutasson.

A dodó egy Mauritius szigetén őshonos, talajon fészkelő madár volt, amely körülbelül 1 méter magasra nőtt, testtömege pedig elérhette a 23 kilogrammot. Mivel élőhelyén nem volt természetes ragadozója, az emberektől, valamint a velük együtt megjelenő macskáktól és más állatoktól sem félt, amikor példányai a 16. században megvetették lábukat a szigeten. Védekező mechanizmusok híján a dodó teljesen kiszolgáltatott volt, utolsó élő példányát 1662-ben látták.

barbaraaaa / Getty Images A sörényes galamb.

Megőrződött maradványainak köszönhetően a tudósoknak a 2000-es évek elején sikerült szekventálniuk a dodó genomját. A megmaradt DNS-mintákból azonban már néhány évszázad alatt is rengeteg információ vész el, a DNS bomlása, károsodása miatt, ezért a dodó genomja sem lett teljes. A Colossal Biosciences viszont kifejlesztett egy olyan, mesterséges intelligencián alapuló rendszert, amely segít meghatározni, hogy milyen gének lehetnek felelősek a dodó sajátos jegyeiért.

A vállalat nemcsak feltámasztani akarja a dodót, hanem mauritiusi tudósokkal, természetvédelmi szervezetekkel és az ország kormányával együttműködve vissza is telepítené a fajt eredeti élőhelyére.

A dodó az emberi tevékenység okozta kihalás legismertebb jelképe a világon. A faj az emberek Mauritiusra érkezését követő néhány évtizeden belül eltűnt, nagyrészt az általuk behurcolt inváziós fajok, például a patkányok és más állatok miatt. A dodó visszahozása azt bizonyítaná, hogy a kihalás nem feltétlenül végleges

– nyilatkozta Ben Lamm, a Colossal Biosciences alapító-vezérigazgatója a Reutersnek (vele korábban lapunk is készített interjút, mely ide kattintva olvasható).

Kapcsolódó
„Az emberiség minden egyes nap istent játszik” – interjú Ben Lamm-mel

A kihalt fajok feltámasztásával foglalkozó Colossal Biosciences társalapítójával beszélgettünk.

The post A dodó feltámasztásán dolgozik az óriásfarkasokat visszahozó vállalat first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest