Közleményt adott ki péntek este az RTL, melyben reagálta azokra a kritikákra, amelyeket a csatorna Gryllus Dorka Reggeliben való szereplése, és leginkább annak utóélete kapcsán kapott.
A színésznő az RTL reggeli műsorának hétfői adásában volt vendég, ott azonban fltűnően zavartan viselkedett, remegett a keze, többször megakadt beszéd közben, vizet is kért, a riportot végül nem is fejezték be. Pár nappal később kiderült, hogy az egész megrendezett volt, és egy, a dm-ml közös kampánynak volt a része, ami a menopauzára akarta felhívni a figyelmet. A dologba az RTL stábja is be volt avatva.
A csatornánál érzékelték, hogy az akció vegyes fogadtatásra lelt, az üzenet nem igazán ment át, és a közösségi médiás reakciókat elnézve többen kiakadtak a médiahacken.
Pontosan látjuk és értjük, hogy a kampány megvalósítása kérdéseket vetett fel, és a nézőink egy részében csalódást okozhatott és ez eltereli a lényegről a figyelmet. Ez az eredeti céllal teljesen ellentétes, amit őszintén sajnálunk és ezért elnézést kérünk!
– írta a csatorna a közleményében.
Mint írták, Gryllus Dorka a Reggeliben történt promóciós szereplése egy fontos társadalmi ügyre kívánta felhívni a figyelmet. A figyelemfelhívó kampány több külső és belső szereplő együttműködésében valósult meg, melynek eredeti céljával továbbra is azonosulunk, mert meggyőződésünk, hogy erről a témáról beszélni lehet és kell. A reakciókat elnézve most igyekeznek levonni a tanulságokat.
Az RTL a saját felelősségét komolyan veszi: megkezdtük a történtek és a meghozott döntések belső értékelését, és levonjuk a szükséges szakmai és működési következtetéseket. A hitelesség számunkra azt is jelenti, hogy képesek vagyunk szembenézni a hibáinkkal, és ezekből tanulva jobbá válni. Nézőink bizalma kötelez bennünket, és a jövőben is ehhez kívánjuk mérni a döntéseinket
– tették még hozzá.
The post Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





