Csak most jelentette be a kormány a norvég pénzeket, ám a civilek már hónapok óta pályázhatnak

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forintnyi támogatáshoz jut – jelentette be szerdán Orbán Anita. A külügyminiszter közlése azt jelenti, hogy visszatér Magyarországra a Norvég Alap, amit egy bő évtizeddel ezelőtt még az Orbán-kormány üldözött ki az országból – a civilekkel szemben indított nyílt háború egyik első támadásaként.

Orbán Anita most arról beszélt, hogy a 2021–2028-as időszak végrehajtásáról szóló megállapodást hamarosan aláírják. Ehhez képest azonban az EGT és Norvég Civil Alap oldalán már februárban, tehát jóval a mostani bejelentés, sőt, még a tavaszi kormányváltás előtt azt lehetett olvasni, hogy

többéves kihagyás után visszatér a program, hogy a következő években közel 23 millió euróval támogassa a magyar civil szektort.

Az alapok brüsszeli titkárságának február 12-i közleménye pedig az első három pályázati felhívás megnyitásáról számolt be. Ezek a civil szervezetek tartós működését és fejlődését, a közösségi részvételt és a szervezetek együttműködését, valamint az ukrajnai háború következményeinek kezelését támogatták. A civil program végrehajtásáról szóló megállapodást február 6-án írták alá.

A látszólagos ellentmondás feloldására egy korábban jól ismert, de évek óta a háttérben mozgó közéleti szereplőt kértünk meg.

The post Csak most jelentette be a kormány a norvég pénzeket, ám a civilek már hónapok óta pályázhatnak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest