Magyar Péter és a Tisza Párt tehet arról, hogy Magyarországon 2025-ben csökkent a gyerekszületések száma – jelentette ki Takács Péter fideszes országgyűlési képviselő szombaton, a Digitális Polgári Körök (DPK) első országos táborában tartott beszélgetésen.
A Fidesz-kormány egykori egészségügyi államtitkára szerint a Fidesz kormányzat alatt a születésszám kicsit esett, inkább stagnált egy ideig, aztán 2024-ben valami történt. Takács gyorsan meg is fejtette, hogy mi: a romlás 2024 nyarán következett be, és „egyetlen új tényező van ’24 nyarán, egyetlen egy, a Tisza Párt és Magyar Péter.”
Ugyanis ebben az évben jelent meg Magyar Péter, a Tisza jól szerepelt az európai parlamenti választásokon és
csúcsra járatták a mindenszarizmust, hogy te érzed magad rosszul a bőrödben, ez egy élhetetlen ország, egy rossz ország, innen menekülni kell, hülye vagy, ha Magyarországra gyereket szülsz, ezt sulykolták.
Takács szerint mindezt nem lehet a háború nyakába varrni, mert akkor már 2022-ben esés lett volna. (Esés is volt egyébként.)
Emlékeztetőül: idén áprilisban összesen 5410 gyermek született hazánkban: ez 1,3 százalékkal, összesen 69-cel több, mint tavaly áprilisban, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. 2023 márciusa óta nem volt példa ara, hogy az újszülöttek száma emelkedett volna.
Mondhat nekem Magyar Péter bármit, ezt ők okozták, mert elhitették a magyar emberekkel, hogy Magyarország élhetetlen és te egy rossz ember vagy, ha Magyarországra gyereket szülsz
– mondta Takács.
The post Takács Péter megfejtette: Magyar Péter miatt esik brutálisan a születésszám Magyarországon first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





