Nézem a híradásokat a »fogolykiváltó imáról” de nem nevetek rajtuk, nem kárörvendek, hanem keresztényként szégyellem magam
– reagált bejegyzésben a KDNP által Hankó Balázsékért szervezett fogolykiváltó ima hírére Hodász András.
Megjegyzem a héten műtötték a Szentatyát tüdőrákkal, de senkinek eszébe nem jutott imaalkalmat szervezni érte, nem volt hangos a hazai nyilvánosság az aggódó üzenetektől. Fontosabb azokért a politikusokért imádkozni, akik minden jel szerint súlyos bűnöket követtek el. Őértük könnyek között könyörgünk, mintha valami igazságtalanság áldozatai lennének, amikor a magyar hatóságok vizsgálják az ügyüket
– írta utalva XIV. Leó pápa műtétére. De azt is felveti, hogy a most templomban térdelők miért nem szerveztek soha közös imát a valódi áldozatokért: a kórházban fekvő gyermekekért, a bántalmazott fiatalokért, a kirúgott tanárokért, a lejáratott ellenzékiekért, a szegényekért, az egészségügyi dolgozókért vagy a politikai okokból eltávolított papokért.
Hozzáteszi, ő maga azért nem szervezett ilyen imákat, mert meggyőződése szerint az ima mellett vagy helyett cselekedni kell: felszólalni, tiltakozni és élni a jogállami polgári eszközökkel a bűnök és mulasztások ellen.
A szégyenhez visszatérve megjegyezte, érthető, ha valaki keresztényként most szégyelli magát, vagy kívülállóként megbotránkozva nézi ezt a jelenséget, hiszen a politika láthatóan még mindig diktálja az ütemet a vallásnak. Zárásként emlékeztet, hogy Jézust is kora vallásos elitje juttatta keresztre.
A közös imán egyébként ott volt Orbán Viktor édesanyja is, akitől megkérdezték, szokott-e a fiáért imádkozni.
Hodásszal lapunk nyáron készített interjút, amelyben beszélt többek közt arról, miért látja úgy, hogy sem az egyház, sem a Fidesz nem képes a szembenézésre, és hogy visszamenne-e papnak.
The post Hodász András a fogolykiváltó imáról: Miért a korrupt politikusokért szerveznek imát, és miért nem a pápáért vagy a betegekért? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





