A sorozat indulása óta először szerepel a Nemzetek Ligája elitdivíziójában a görög labdarúgó-válogatott, amely minden várakozást felülmúlva kezdett.
- Első mérkőzésén hátrányból fordított a csapat Szerbiában (1-2),
- majd Németországból is elvitte a három pontot (0-1),
- amit egy hollandok elleni hazai döntetlen (2-2) követett.
Mivel a németek a visszavágón sem bírtak velük (0-0), így a görögök holtversenyben vezetik a csoportjukat, amivel a magyar válogatott 2022-es nagy menetelését idézik.
A párhuzamot az eredményeken túl is érdemes megvizsgálni, hiszen a 2008-as válságba brutálisan belebukó Görögország drasztikus változtatásokra kényszerült a futballt övező gazdaságában is, ahogyan Magyarországon is hasonló folyamat zajlik az Orbán-korszak lezárultával.
Éppúgy racionális, piaci alapú és legalább egy fokkal felelősebb gazdálkodás kialakítása a célkitűzés hazánkban, mint anno a görögöknél. A félperiférián ez persze mindig sajátos megoldásokat szül, de minimum az utánpótlásrendszer szerepének újragondolásában példamutató a görögök teljesítménye. Egy kiöregedő sztárokat és másodvonalas spílereket eltartó ligából fiatal görög tehetségeket nyugatra exportáló bajnokság lett a görög első osztályból. Mi ennek a háttere, és tudunk-e ebből mi is tanulni?
Mennyiben érdemes hasonlítani magunkat a görögökhöz?
The post A félperiféria új játékosgyára: mit tanulhat Magyarország a görög futballtól? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





