Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek

Újabb meglepő részletek láttak napvilágot az Inka Birodalom egyik rejtélyes rituáléjáról, a capacocha szertartásról. Lengyel kutatók nyolc, csaknem 500 évvel ezelőtt az Andok fagyos hegycsúcsain áldozatul esett inka gyermek múmiájának haj- és körömmintáit vizsgálták meg – írja a Science Alert.

Korábbi kutatásokból már pontosan tudni, hogy az áldozatnak szánt gyermekek kiválasztásában olyan tulajdonságok játszottak szerepet, mint a kivételes szépség és a fizikai tisztaság.

A gyermekeket gyakran szállították el Cuscóba, a birodalmi fővárosba, ahol különbözőfajta szertartásokon vettek részt, mielőtt a birodalom szent helyeire küldték volna őket. Ezek a körmenetek hónapokig is eltarthattak, hatalmas távolságokat és nehéz terepet járva be.

A legszentebb helyek közül több is magasan, az Andok hegyeiben volt, ahol a gyerekeket finom textíliákkal, kerámiákkal és egyéb emléktárgyakkal együtt temették el az isteneknek felajánlva. Régóta ismert, hogy ezek a gyerekek haláluk előtt drogokat kaptak: több múmián is találtak kokain- és alkoholnyomokat. „A fő kérdésünk az volt, hogy milyen pszichoaktív szereket adtak a gyerekeknek a capacocha rituálé során, és milyen célt szolgáltak” – magyarázta Dagmara Socha, a Varsói Egyetem régésze.


4 fotó

Miért drogozták be a gyerekeket?

Az Antiquity szaklapban megjelent kutatás szerint a mintákat számos pszichoaktív vegyületre tesztelték, beleértve a stimulánsokat, hallucinogéneket és gyógynövényes anyagokat. A kokainfogyasztás egyértelműen, széles körben elterjedt volt, amit az bizonyít, hogy kutatók hat hajmintában kokaint és annak benzoilekgonin metabolitját észlelték. A kokalevelek rágása az elméletek szerint azért használták, hogy segítsen elnyomni az utazással járó éhséget és a fáradtságot.

A kutatók kokaetilént is kimutattak néhány gyermek mintájában.

Ez a vegyület a májban termelődik, amikor a kokain és az alkohol egyszerre van jelen a szervezetben – ami arra utal, hogy ezek a gyerekek mindkettőt fogyasztották. Az alkoholt valószínűleg chicha formájában, amely egy erjesztett kukorica sör. Ennek fontos szerepe volt az inka vallási szertartásokban. Az egyik különösen meglepő újdonság egy 14 éves lány, Juanita körméből származik. A harmin nevű pszichoaktív vegyület, amely számos növényben megtalálható, beleértve a Banisteriopsis caapi-t is, egy az Amazonas esőerdőjében őshonos kúszónövényt, amelyet ayahuasca készítéséhez használnak.

A kutatók nem tudták pontosan meghatározni, hogy a lány melyik növényt fogyasztotta. A kutatók azonban korábban két másik, az Ampato-hegyről származó gyermekmúmiában is találtak már hasonló anyagot, ami felveti azt a lehetőséget, hogy az Amazonasból származó növényeket rituális használatra szállították az Andokba. A gyermekek áldozatiságra való felkészítése tehát sokkal változatosabb lehet a szakértők szerint, mint azt korábban gondolták.

Annak ellenére, hogy számos hallucinogén anyagot, köztük meszkalint, DMT-t és bufotenint vizsgáltunk, az elemzett mintákban nem találtunk nyomokat ezekből

– derül ki a kutatásból.

Bár Socha és kollégái nem tudták kizárni a capacocha utolsó szakaszában történt egyszeri használat lehetőségét, a hallucinogének hiánya arra utal, hogy a gyerekek elsősorban az andoki utazásuk fizikai és érzelmi nehézségeinek enyhítésére, nem pedig hallucinációk kiváltására kaphattak drogokat.

Kapcsolódó
Erőszakos halála volt a fagyott inka fiúnak

A gyermek múmiáját 1954-ben fedezték fel Chilében, a közelmúltban ismét megvizsgálták a holttestet.

The post Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest