Megpróbáltak 500-ra gyorsítani a BYD 3000 lóerős szuperautójával, óriási baleset lett belőle

A BYD szupersportautóját, a Yangwang U9 Xtreme-et sokan a világ leggyorsabb sorozatgyártású modelljeként tartják számon, amely a négy villanymotorjával 2977 lóerős teljesítményre képes, és most megpróbáltak vele 500 kilométer per órára gyorsítani, írja a Totalcar.

Az 1200 voltos szilíciumkarbid-platformra épülő, 80 kWh-s akkumulátorral szerelt U9 Xtreme tavaly megdöntötte a Bugatti Chiron rekordját, és 496,22 kilométer per órás sebességgel írt történelmet. Most pedig még nagyobb végsebességet próbáltak meg elérni.

Ennek azonban nem lett jó vége, ugyanis november 2-án, egy teszt során óriási balesetet szenvedtek a Yangwanggal zárt pályán.

A CarNewsChina szerint a 3 millió dollár, vagyis kb 1 milliárd forint körüli értékű Yangwang akkora ütést kapott a korlátnak csapódva, hogy a hátsó része egy az egyben kiszakadt. A sofőr meglepő módon mégsem sérült meg, sőt egyedül ki tudott szállni a roncsból.

A tervek szerint még ebben a hónapban nekifutnak a rekorddöntésnek az Egyesült Arab Emírségekben, de azt még nem tudni, hogy a mostani baleset változtat-e a terveken.

Kapcsolódó
Ellopták a Bugatti-vezér egymilliárd forintos autóját, Porschével eredt a tolvaj után

Mate Rimac, a Bugatti vezetője szerint a tolvaj állást keresett a gyárában, amikor meglátta a Bugatti Chironban hagyott slusszkulcsot.

The post Megpróbáltak 500-ra gyorsítani a BYD 3000 lóerős szuperautójával, óriási baleset lett belőle first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest