Több mint tizenhét évvel Michael Jackson halála után újabb jogvita bontakozott ki az énekes öröksége körül. A popkirály 28 éves lánya, Paris Jackson azt szeretné elérni, hogy a hagyaték kezelője 600 millió dollárt, vagyis mintegy 200 milliárd forintot helyezzen át abba a családi vagyonkezelő alapba, amelyet apja három gyermeke javára hoztak létre.
A People magazin által megszerzett, október 29-én benyújtott bírósági dokumentumok szerint az alapot a mai napig nem töltötték fel a neki szánt vagyonnal.
A Michael Jackson Family Trust nevű alap kedvezményezettjei az énekes gyermekei: a 29 éves Prince, a 28 éves Paris és a 24 éves Bigi. A hagyatéki rendelkezések értelmében a testvéreknek 21 éves koruktól már jövedelemhez kellett volna jutniuk az alapból, a vagyon egy részét pedig 30, 35 és 40 éves korukban vehetnék át.
Paris állítása szerint a hagyaték kezelői mindeddig nem teljesítették az apjuk által meghatározott feltételeket.
Mennyi az annyi?
A bírósági beadvány szerint a vagyonkezelők korábban két-három milliárd dollárra becsülték a teljes hagyaték értékét. A 2024 végi elszámolás alapján mintegy 850 millió dollár állt rendelkezésre készpénzben és azzal egyenértékű eszközökben. Paris ügyvédei úgy vélik, hogy a fennálló kötelezettségek figyelembevételével ebből 600 millió dollárt már át lehetne helyezni a családi alapba.
A hagyaték kezelője, John Branca ugyanakkor visszautasította a vádakat. A People-nek eljuttatott közleményében arra hivatkozott, hogy több lezáratlan jogi ügy akadályozza az örökség teljes átadását. Ezek közül a legjelentősebb az amerikai adóhatósággal folytatott eljárás, amelyben eredetileg 700 millió dollárnyi adót és büntetést követeltek a hagyatéktól. Ezt az összeget egy bírósági döntés jelentősen csökkentette, az ügy azonban továbbra sem zárult le.
A hagyaték képviselői azt az állítást is tagadták, hogy szándékosan visszatartanák vagy csökkentenék a Jackson-gyerekeknek járó kifizetéseket. Közlésük szerint eddig több mint 200 millió dollárt juttattak el a kedvezményezettekhez, illetve fordítottak az érdekükben történő kifizetésekre.
Volt már balhé
Nem ez az első alkalom, hogy Paris Jackson bíróságon támadja meg apja hagyatékának pénzügyi döntéseit. Idén májusban sikerrel kifogásolta azt a 625 ezer dollárnyi prémiumkifizetést, amelyet a vagyonkezelők még 2018-ban külsős ügyvédi irodáknak engedélyeztek. A bíróság akkor a pénz visszafizetéséről rendelkezett.
Michael Jackson 2009. június 25-én, ötvenéves korában hunyt el. Hagyatékát eredetileg John Branca és John McClain közösen kezelték, McClain azonban idén májusban meghalt, így Branca maradt az egyedüli vagyonkezelő.
További érdekes cikkeink Kultúra címszó alatt:
Ő mutatta meg nekünk, hogy néz ki a kilencvenes évek – a 70 éves Danny Boyle 7 legjobb filmje
Ókovács Szilveszter: Nem akartam kultúrpápa lenni
Für Anikó: Az önsorsrontásig vagyok korrekt és becsületes
Ezek a borzongató filmek akkor is a fejünkben maradnak, amikor már kikapcsoltuk a tévét
Egy hétig a ChatGPT ajánlotta filmeket néztem – engem is meglepett az emberkísérlet vége
100 éve egy skót film előzhette meg egész Hollywoodot
Miért tartott 300 ezer évig feltalálni a vécét, és kedvesebbek voltak-e régen az emberek?
Gubancolás, kétnapos rasztázás – mit csinál egy extrémfodrász?
„A kultúra úgy csinál, mintha egy aktkép a múzeumban ne válthatna ki heveny szexuális érdeklődést”
The post Michael Jackson lánya 600 millió dollárt követel apja hagyatékából, bírósághoz fordult first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





