Heroikus küzdelemben, kétgólos hátrányból fordítva győzte le 3-2-re a Manchester United az AS Romát a Bajnokok Ligájában. Amikor a csapatkapitány, Bruno Fernandes a kamera elé állt a meccset követően, megkapta azt a kérdést, hogy ezzel a győzelemmel sikerült-e megmenteni a vezetőedző, Michael Carrick munkáját.
Nem kell senki állását megmentenünk. A klubnak volt szüksége erre a győzelemre, a játékosoknak – csapatként volt rá szükségünk. Keményen dolgoztunk azért, hogy közösen kilábaljunk ebből a helyzetből
– felelte a felvetésre a portugál, aki 0-2-nél tizenegyesből szépített, igaz, csak az újrarúgatást követően talált be.
Fernandes az előző BL-fordulóban, a Como elleni 4-1-es vereséget követően kritikusan fogalmazott Carrick taktikaválasztásával kapcsolatban, majd utána a kispadról nézte végig a Bournemouth elleni bajnoki vereséget. A játékos most azt mondta, rengeteg valótlan információ jelent meg ezzel kapcsolatban.
„Nehéz időszak volt.
A sajtóban rengeteg találgatás és hazugság keringett arról, mi történt a klubon belül köztem és a menedzser között – például hogy tisztázó beszélgetést folytattunk volna. Semmi ilyesmi nem történt.
A menedzser úgy döntött, hogy a kispadra tesz, mivel nem nyújtottam megfelelő teljesítményt – és ez így van rendjén. Sokan úgy vélték, hogy ez büntetés volt a korábbi kijelentéseim miatt; ha pedig így volt, akkor az teljesen jogos. A döntéseket a menedzser hozza, nekem pedig el kell fogadnom azokat, és tovább kell lépnem” – mondta Fernandes, aki azzal folytatta, hogy bízik a menedzserben, a szakmai stábban, a játékostársakban és meg akar nyerni minden meccset. Abban bízik, hogy ez a siker sorsfordító lesz.
Michael Carrick: A következő mérkőzések döntik el, hogy mit ér ez a győzelem,
A vezetőedző a játékosait dicsérte a lefújás után. Az MU az előző kilenc tétmeccsén nyeretlen maradt – ilyen rossz sorozata legutóbb 1988-ban volt.
Jó este volt. Dicséret illeti a játékosokat. A fiúk minden egyes lehetőséget kihasználtak, a végén pedig ragyogóan játszottunk. Ez azonban csak egy mérkőzés volt, hogy mit ér, az attól függ, mi történik ezután
– mondta Carrick, aki szerint a nehezebb utat választották, tulajdonképpen ajándékba adták az első két gólt.
„A félidőben az volt az üzenet, hogy maradjunk pozitívak, továbbra is higgyünk magunkban, mert egy gól mindent megváltoztathat. Láttam már ilyet korábban, különleges esték, amelyeken ez megtörténik” – tette hozzá.
A Manchester United a 17., az AS Roma a 19. helyen áll a negyedik forduló szerdai mérkőzései előtt.
The post „Nem kell senki munkáját megmentenünk” – a Manchester United csapatkapitánya szerint sok hazugságot terjesztenek róluk first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





