Ilyen esetben, amikor egy egyébként egészséges, jó fizikai állapotban lévő sportolót a mellkason hirtelen erőbehatás ér, akkor több oka lehet a halálnak
– mondta a 24.hu-nak dr. Kovács Judit igazságügyi orvosszakértő.
Jesús de Miguel halálesete kapcsán kerestük meg, aki a Tenerife és az Andorra spanyol másodosztályú bajnokiján ütközött az ellenfél kapusával: Jesús Owono a félpályáig előreszaladt, hogy felszabadítson, majd felugorva a térdével, nagy sebességgel eltalálta a 30 éves támadó mellkasát. A letarolt De Miguel elterült a földön, majd a játékostársak egyből jelezték, hogy nagy a baj.
A játékost csak hosszas ápolás után tudták kórházba szállítani, megállt a szíve és újra kellett éleszteni. Bár eleinte azt közölte a klubja, hogy stabil, de kritikus az állapota, amikor az újabb közleményben már az állt, hogy neurológiailag romlott az állapota, sejteni lehetett, hogy nagy a baj. Végül kedden reggel 8 órakor életét vesztette a futballista.
A leggyakoribb halálok az úgynevezett »szívrázódás” (commotio cordis)
– fejtette ki Kovács Judit.
Rámutatott, hogy valószínűleg az vezethetett tragédiához, hogy
The post Töredékmásodpercek dönthetnek a pályán – ez okozhatta az ellenfelével ütköző a spanyol csatár halálát first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





