„Semmi másra nem tudok gondolni, csak Jesúsra és a fájdalomra” – megszólalt a kapus, aki Jesús de Miguellel ütközött

Jesús de Miguel 30 évesen vesztette életét.

Jesús de Miguel halálesete egyike azoknak a szörnyűségeknek, amit senki sem láthatott előre. Az Andorra kapusa, Jesús Owono egészen a félpályáig szaladt előre, hogy megakadályozzon egy kontrát. Bár nem akart balesetet okozni, felugráskor De Miguel mellkasát találta el a térde. Azonnal látszott, hogy nagy a baj, már a kezdeti hírek is szívmegállásról szóltak.

A játékost csak hosszas ápolás után tudták kórházba szállítani, megállt a szíve és újra kellett éleszteni. Bár eleinte azt közölte a klubja, hogy stabil, de kritikus az állapota, másnap korán reggelre neurológiailag romlott az állapota, végül 8 órakor életét vesztette a futballista.

Owono ellen rendőrségi vizsgálat indult gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával. A kapus már a meccsen is aggodalmasan figyelte De Miguelt, nem vitatta jól megérdemelt piros lapját sem, de sokáig nem szólalt meg az üggyel kapcsolatban. Szerda este azonban az FC Andorra közölte Owono nyilatkozatát.

„Ezek életem legnehezebb napjai. Nehéz szavakat találnom, és nagyon nehéz feldolgoznom mindazt, ami történt. Hatalmas fájdalmat érzek Jesus elvesztése miatt. Rá gondolok, a családjára és mindazokra, akik szerették őt. Tudom, hogy sok kérdést kell majd megválaszolni, de bármi is jön, minden tisztelettel szembenézek vele.

De most, őszintén szólva, semmi másra nem tudok gondolni, csak Jesúsra és a fájdalomra, amit átélünk. Nyugodj békében, Jesús!

– idézte a klub a kapust.

https://t.co/dCEQJEcAKx

— FC Andorra (@fcandorra) November 4, 2026

Spanyolországi sajtóhírek szerint lelkileg nagyon nehezen viseli a történteket Owono, aki a rázúdúló gyűlölet miatt meglehetősen elzárkózott a közvélemény elől.

Amennyiben arra kíváncsi, hogy mi okozhatta a csatár halálát, valamint büntetőjogilag felelősségre vonható-e az ellenfél kapusa, ebben a cikkben jártunk utána:

Kapcsolódó
Töredékmásodpercek dönthetnek a pályán – ez okozhatta az ellenfelével ütköző a spanyol csatár halálát

Jesús de Miguel az ellenfél kapusával ütközött, majd másnap életét vesztette. Mi okozhatta a halálát? Büntetőjogilag felelősségre vonható-e az ellenfél kapusa? Szakértőt kérdeztünk.

The post „Semmi másra nem tudok gondolni, csak Jesúsra és a fájdalomra” – megszólalt a kapus, aki Jesús de Miguellel ütközött first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest