Közleményt adott ki csütörtök reggel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, melyben jelezték a közvéleménynek:
A nyitottaktak.hu adatbázisában Lezsák Sándor neve informatikai hiba következtében jelent meg. Lezsák Sándor neve ugyan szerepel a mágnesszalagokon, de nem hálózati személyként, hanem megfigyeltként.
Az ÁBTL tájékoztatása szerint az eset hátterében technikai hiba áll, amelynek kivizsgálása és elhárítása folyamatban van. „Az adatbázis érintett részének felülvizsgálatát megkezdtük, és megtesszük a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek megelőzése érdekében” – közölte továbbá az intézmény, amely elnézést kért Lezsák Sándortól az okozott kellemetlenségért.
Az MDF-alapító, volt fideszes országgyűlési képviselő Lezsák, miután a neve felbukkant az újonnan életrehívott adatbázisban, a 24.hu-nak azt mondta szerdán: „Kikérem magamnak, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzenek meg engem, aki a kommunizmus üldözöttje voltam. Nem ügynök voltam, hanem engem figyeltek meg. Mindenki, aki ezt az aljas hazugságot terjeszti, a bíróság előtt fog felelni érte.”
The post Ügynökakták: Lezsák Sándor neve informatikai hiba miatt jelent meg az adatbázisban first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





