Pócs János reagált a parlamenti kitiltására

Magyar Péter a házbizottsági ülésen ordítva követelte, hogy tiltsanak ki a Parlamentből. Most ezt meg is tették – írta Pócs János Facebook-oldalán, miután csütörtök este Forsthoffer Ágnes házelnök bejelentette, hogy három napra kitilottták a fideszes képviselőt a Parlamentből.

Nem léphet be az épületbe

Pócs a november 3-i ülésnapon elkésett egy gépi szavazásról, majd szóban próbálta meg utólag érvényesíteni a szavazatát, amivel megakasztotta az ülést és felháborodást keltett a teremben. „Ez a magatartás nem elfogadható senkitől, de különösen egy olyan tapasztalt képviselőtől, aki 5. ciklusát tölti a Parlamentben” – fogalmazott a bejegyzésben Forsthoffer Ágnes.

Forsthoffer már október 20-án is írásban figyelmeztette Pócst, miután a korábbi szóbeli intők sem érték el a céljukat. A döntés értelmében az érintett egyáltalán nem léphet be az Országház és hivatalainak épületébe, kizárólag a titkos szavazásokon vehet részt egy külön kijelölt helyiségben.

Pócs minderre válaszul közölte: fellebbezni fog, majd posztját azzal zárta, hogy arra kérte követőit, ne feledjék:

Mindig a virradat előtti óra a legsötétebb.

Villogó szemüveg

Pócs János az elmúlt hónapokban több alkalommal is felhívta magára a figyelmet a parlamentben:

  • szeptember közepén egy gyermekvédelmi vitában Frédi és Béni-képregényt rajzolt,
  • ugyanebben a hónapban Magyar Péter miniszterelnök arra panaszkodott, hogy a fideszes képviselő titokban levideózta a parlamentbe látogató diákokat,
  • egy eutanáziáról szóló vitán pedig villogó szemüvegben ült a teremben.

The post Pócs János reagált a parlamenti kitiltására first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest