B. Tóth László a beszervezéséről: Gondoltam, aláírom, úgysem tudok soha semmit

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – fogalmazott az Indexnek B. Tóth László, miután november 4-én nyilvánosságra került ügynökaktákból kiderült: a népszerű rádiós műsorvezetőt 1981-ben „Göndör” fedőnéven, hazafias alapon szervezte be a BM III/III-as osztálya.

Dolgoztam, mint mindenki más, így a tisztek engem is megtaláltak a szokásos kérdezősködésükkel. Kérdeztek ezt meg azt, én meg válaszoltam. Elém tettek egy papírt, hogy ezt azért kellene aláírni, mert ha valamit megtudok, akkor majd mondjam el. Gondoltam magamban: aláírom, úgysem tudok soha semmit! Így hát végül nem is jelentettem senkiről semmit, se szóban, se írásban

– jelentette ki a rádiós, megjegyezve, hogy többek között azért is tartja felesleges szócséplésnek az ügyet, mert a tisztek pontosan azt írtak le az általuk szerkesztett dokumentumokban, amit a saját karrierjük szempontjából jónak tartottak. „Egy párszor még beszéltünk, aztán rájöttek, hogy alkalmatlan vagyok mindenre” – idézte fel.

B. Tóth László azt tudta, hogy „Göndör” volt a fedőneve, a kilencvenes évek elején ugyanis néhai barátja és kollégája, Danyi Attila kíváncsiságból kikérte mindkettejük iratait, hogy megtudják, miket hordtak róluk össze.

A szigorúan titkos akták tartalma nagyjából az volt: sokan voltak a buliban, ahol játszottam, jó zenék szóltak, és mindenki táncolt. Semmi több!

A műsorvezető úgy véli, ennyi év távlatából a dokumentumok nyilvánosságra hozatala már elveszítette az igazi jelentőségét.

„Egy elmúlt rendszer elmúlt világáról beszélünk, ahol embereket zsaroltak, fenyegettek. Időről időre engem is emlékeztettek arra, hogy mit veszíthetek. Rádiós voltam, és az utazás is fontos része volt az életemnek. Ezt a kettőt mindig el akarták tőlem venni, folyton célozgattak arra, hogy »nem kellene ennyit utazni, nem kellene ennyit rádiózni”. Rendszeresen jöttek ilyen fenyegetések, de aztán soha nem történt semmi, éltem tovább az életem” – mondta el a lapnak.

Más hírességek neve is felbukkant az aktákban, Szikora Róbert például Nanu-Nanu néven volt hálózati személy. Az R-Go frontemberének adatlapján az áll, 1984 februárjában szervezték be, vagy próbálták meg beszervezni. Csütörtökön ő is megszólalt az ügyben:

Kapcsolódó
Szikora Róbert: Nem jelentettem senkiről

Az énekes neve is felbukkant az ügynökaktákban.

The post B. Tóth László a beszervezéséről: Gondoltam, aláírom, úgysem tudok soha semmit first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest