Nyolc teljes vekni bronzkori kenyeret fedeztek fel Törökországban, egy egykori település helyszínén. A szakértők úgy vélik, ezek az ételek mintegy 5000 éve készülhettek, és egy pusztító tűzvésznek köszönhetően őrződhettek meg napjainkig.
A Heritage Daily beszámolója alapján a vekniket egy olyan szoba maradványai közt találták meg, amelyben egy kemence is lehetett annak idején. A helyiséget feltehetőleg ételek készítésére és tárolására használhatták. A kenyerek mellett búza és lencse maradványait is azonosították.
A régészek azt gondolják, hogy ezeket az élelmiszereket polcokon tárolták, feltehetőleg zsákokban. Egy tűzeset során azonban az épület elpusztult, eközben a polcok is leszakadtak, így az ételek a földön végezték, ahol összekeveredtek egymással.
Bár a tűz elpusztította a helyiséget, az égés során az ételek szerves anyagai elszenesedtek, így egyes maradványaik több ezer éven át fenn tudtak maradni. A kerámiákkal, kőeszközökkel és fémtárgyakkal ellentétben az élelmiszermaradványok különösen könnyen lebomlanak, az elszenesedés azonban tartósíthatja a növényi anyagokat.
A most felfedezett leletek különösen ritkának számítanak, és kivételes betekintést enged abba, milyen ételeket fogyasztottak, és hogyan tárolták azokat a korai bronzkori közösségek. A kenyerek beható vizsgálata akár az összetevőkről, a gabonafeldolgozásról és az elkészítési módszerekről is információkkal szolgálhat.
További tudományos híreink alább olvashatók:
The post Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





