Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónokkal őrzi hatalmas kiterjedésű üzemi területeit a MÁV, hogy megelőzze a vagyontárgyak elleni bűncselekményeket és az áramütéses tragédiákat.
A vasúttársaságnak a vonalak mentén, a nagyobb csomópontoknál – mint például Szolnokon vagy a Ferencvárosi pályaudvaron – óriási kiterjedésű üzemi területeket kell ellenőrzés alatt tartania. Az itt várakozó járművek és a bennük lévő áruk folyamatos őrzése régi probléma a vállalat számára, a vagyonvédelem mellett azonban a behatolók testi épségének megóvása is egyre nagyobb kihívást jelent – derül ki Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatójának szombati bejegyzéséből.
A poszt szerint az elmúlt évben tíz alkalommal is előfordult, hogy illegálisan behatoló személyek másztak fel a veszteglő vasúti járművek tetejére. Hegyi Zsolt a folyamatok áttekintését és a legmodernebb technológiák bevonását ígérte a helyzet kezelésére. Ennek eredményeként az év végétől okos drónok segítik majd a területek felügyeletét.
A drónok egy magyar fejlesztésű mesterségesintelligencia-technológia segítségével képesek felismerni a kritikus mozgásokat a területen, és azonnal értesítik a helyszínt biztosító biztonsági személyzetet.
A vonatok tetejére mászás életveszélyes következményeire a MÁV vezetője már a nyár folyamán is felhívta a figyelmet. Egy júliusi eset során a rákosszentmihályi állomáson egy tehervonat vagonjára mászott fel valaki; a tragédiát akkor az állomási személyzet gyors beavatkozása és a felsővezeték azonnali feszültségmentesítése előzte meg. Hegyi akkor hangsúlyozta: az elzárt vasúti területek nem játszóterek, a vagánykodás pedig könnyen halálos áramütéssel végződhet.
The post Okos drónokkal ellenőrzi ezentúl a MÁV az üzemi területeit first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





