Az AFP közleményben ítélte el az újságírók elleni erőszakot a Franciaországban zajló megélhetési gondok elleni tüntetések kapcsán. A hírügynökség szerint több tudósítójuk is rendőri intézkedések során sérült meg az elmúlt hetekben – írja az MTI.
- Csütörtökön Lyonban az AFP egyik, sajtós megkülönböztetést viselő fotóriportere sérült meg, amikor a rendőrök összecsaptak a tüntetések élén haladó demonstrálókkal. A fotós öt gumibotütést kapott, amelyek közül három a sisakját, kettő pedig az alsó lábszárát érte.
- A hírügynökség beszámolója szerint október 17-én Lille-ben egy sajtós karszalagot viselő AFP-újságírót combon lőttek gumilövedékkel.
- Egy videós tudósítót Párizsban más sajtómunkásokkal együtt vízágyúval céloztak meg, majd másnap gumibottal is megütöttek.
Az AFP szerint az érintett újságírók egyértelműen azonosítható sajtós jelzéseket viseltek.
Több tucat esetet regisztráltak
Az AFP vezetése közölte, tisztában van azzal, hogy a rendvédelmi erők gyakran nehéz körülmények között dolgoznak, ugyanakkor elengedhetetlennek tartják, hogy a beavatkozások során figyelembe vegyék az újságírói minősítést. A hírügynökség hangsúlyozta, hogy a tüntetések és a rendfenntartó intézkedések megfigyelése, dokumentálása és rögzítése az újságírók alapvető feladata.
Újságírói érdekképviseletek és jogvédő szervezetek már korábban is bírálták azokat az incidenseket, amelyek sajtómunkásokat értek a több mint egy hónapja tartó demonstrációk során.
A Riporterek Határok Nélkül adatai szerint a csütörtöki tüntetésig 58 olyan esetet regisztráltak, amikor újságírókat akadályoztak munkájuk végzésében. Ezek közül 18 esetben tüntetők vagy más személyek, 40 esetben pedig rendvédelmi dolgozók voltak az érintettek. Az összes esetből 35 fizikai erőszakkal járt, amelyek közül 21-et a rendőrséghez kötöttek.
A Politis baloldali hetilap egyik újságírója és a Divergences független kollektíva egyik fotósa ügyvédjükön keresztül pénteken közölte, hogy feljelentést tesznek. Állításuk szerint a párizsi tüntetésről tudósítva rendőrök bántalmazták őket a csütörtöki demonstráción.
The post Rendőrök bántalmaztak újságírókat a francia tüntetéseken first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





