Bocsánatot kért Magyar Pétertől az őt borral leöntő férfi

Magyar Péter vasárnap a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében jelezte, hogy megkapta a bocsánatkérő levelet. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy köszöni a gesztust, részéről az ügyet lezártnak tekinti, és nem indít eljárást. A poszthoz csatolt, szeptember 25-i keltezésű levélben az elkövető elismerte, hogy hibázott, és vállalja a felelősséget a magatartásáért.

Az incidens szeptember 19-én történt, amikor a kormányfő az országjárása pécsi állomásáról hazafelé tartva megállt a Szekszárdi Szüreti Napokon. Miközben az egyik büfénél sorban állt, egy férfi egy pohár borral lelocsolta. A miniszterelnököt leöntő férfit a biztonságiak vezették el a helyszínről.

Az illető a bocsánatkérő levelében többek között azt írja: „a történteket utólag mérlegelve magam is belátom, hogy a cselekedetem sem emberileg, sem az ön személyéhez, sem pedig a közéletben egymás iránt tanúsítandó alapvető tisztelet követelményéhez nem volt méltó.”

Meggyőződésem, hogy a véleménykülönbségeknek, illetve az abból fakadó indulatoknak is kizárólag kulturált és tiszteletteljes véleménynyilvánítás keretei között van helyük

– tette hozzá a levélíró.

Magyar közvetlenül az incidens után azt írta, a férfit zavarhatta, hogy mindenki jól érezte magát, de ahhoz nem volt elég bátor, hogy a szemébe nézzen.

The post Bocsánatot kért Magyar Pétertől az őt borral leöntő férfi first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest