Egy-két zápor és viharos szél is belerondíthat a mai napba Magyarországon
Több felhő ma a nap első felében valószínű, leginkább az ország délnyugati kétharmadán, helyenként gyenge eső, zápor is előfordulhat, de nem sok helyen és nem…
Több felhő ma a nap első felében valószínű, leginkább az ország délnyugati kétharmadán, helyenként gyenge eső, zápor is előfordulhat, de nem sok helyen és nem…
A SpaceX több mint 2 ezer milliárd dolláros célzott vállalatértékeléssel készül tőzsdére lépni. Ez lehet a történelem eddigi legnagyobb elsődleges részvénykibocsátása (IPO). A cég már…
Peking ipari fejlesztési alapokon keresztül nyújt pénzügyi támogatást a feltörekvő űrszámítástechnikai szektorban működő vállalatoknak. A döntést Szu Kuo-pin, a város gazdasági és információtechnológiai hivatalának igazgatóhelyettese…
A NATO fontossága mellett érvelt Johann Wadephul német külügyminiszter a Funke médiacsoport lapjainak adott, pénteken közzétett interjújában, egyben aggodalmának adott hangot Donald Trump amerikai elnöknek…
Az EU-bővítésről sokszor úgy beszélünk, mintha automatikus lenne, miközben lehet, hogy ez a következő nagy politikai aknamező Európában. De vajon van‑e politikai vagy piaci kényszer…
Orosz drónok egész napos támadássorozatot intéztek Harkiv ellen csütörtökön. Eközben Zaporizzsját is találat érte, az orosz oldalon pedig, Belgorod megyében többen megsérültek. Az orosz előre…
Az Egyesült Államok és Irán közötti háború immár ötödik hetébe lépett. A konfliktus egyre szélesebb körben destabilizálja a Közel-Keletet: dróncsapások érték Kuvait egyik legnagyobb olajfinomítóját,…
Az Egyesült Államok és Irán közötti háború okozta feszültség a NATO történetének legsúlyosabb válságába sodorta a szövetséget. Elemzők és diplomaták szerint a helyzet komolyabb, mint…
Banglades újabb energiatakarékossági intézkedéseket vezetett be, miután a közel-keleti konfliktus felborította a globális üzemanyagpiacokat. A helyzet komoly nyomás alá helyezte az importfüggő dél-ázsiai ország energiaellátását….
Nagy csapkodás jellemezte a világ tőzsdéit az elmúlt hetekben, az iráni háborúval kapcsolatos hírek és Donald Trump bejelentései mozgatták a piacokat: a béke lehetőségének felcsillanására…
Az Európai Parlament Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának március 25-ei ülésén az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának tagját hallgatták meg a képviselők, a nap legfontosabb híre mégsem…
A török líra az elmúlt hetekben meglepően stabilnak tűnt a Törökországot is érzékenyen érintő iráni háború ellenére – még az eurónál is jobban tartotta magát…
Folytatódik a tőzsdei hullámvasút, a befektetők most Donald Trump megszólalását emésztik az iráni konfliktus kapcsán. Szerda esti beszédében az elnök egyrészt arról beszélt, hogy az…
Szergej Lavrov orosz és Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter telefonon egyeztetett a Hormuzi-szoroson áthaladó hajóforgalom biztonságáról – közölte csütörtökön az orosz külügyminisztérium. Tovább az erdeti cikkre::…
Az Amazon 3,5 százalékos üzemanyag- és logisztikai pótdíjat vezet be az FBA-szolgáltatást használó külső kereskedők számára. A lépést az indokolja, hogy az iráni háború miatt…
Az OpenAI felvásárolta a TBPN nevű online technológiai talk show-t. A mesterségesintelligencia-fejlesztő cégtől szokatlan lépésnek számító tranzakció célja, hogy a vállalat aktívan formálhassa az MI…
A 2500 milliárd dollárosra nőtt magánhitelezési piac lehet a következő pénzügyi fertőzési lánc egyik kiindulópontja, mert az AI által felforgatott szoftverszektor, a felvásárlási ügyletek és…
Az Apple az iPhone 17 Pro és az iPhone 17 Pro Max modellekhez mindössze három színt kínál, amelyek között a fekete nem szerepel. Úgy tűnik,…