Van pár ötlet, ki léphet a Roszatom helyére
A magyar kormány azt vizsgálja, hogyan lehetne a Roszatom helyett más kivitelezővel megépíteni a Paksi Atomerőmű új blokkjait. A lengyel Energia.rp.pl szerint egy európai partner,…
A magyar kormány azt vizsgálja, hogyan lehetne a Roszatom helyett más kivitelezővel megépíteni a Paksi Atomerőmű új blokkjait. A lengyel Energia.rp.pl szerint egy európai partner,…
A kormány október végéig nyújtja be az Országgyűlésnek a 2027-es költségvetés tervezetét, amely az államháztartási hiány 4,9 százalékra történő leszorítását, jelentős állami takarékoskodást, valamint célzott…
Minderről Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter adott hírt, aki azt írta: “ma hivatalos értesítést kaptunk, hogy elrendelték a nyomozást a TTM által korábban tett…
Szerdán nem csupán Matolcsy György volt jegybankelnököt vette őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), hanem két másik, további személyt is. A VálaszOnline információi szerint Valkó…
A MOL átvette az O&GD közép- és kelet-magyarországi szénhidrogén-bányatelkeit, valamint a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúrát, aminek köszönhetően napi ezer hordó olajegyenértékkel nő a hazai kitermelése –…
Tarr Zoltán tudományos és technológiai miniszter a Facebookon közzétett videójában bejelentette, hogy a 2027-es költségvetés mérföldkövet jelent a hazai tudományfinanszírozásban, és a kormány a következő…
Megjelent szerdán a Magyar Közlönyben a 2026-os költségvetési törvény módosítása, amelyet azért terjesztett be a kormány, hogy biztosítsa az átláthatóságot, illetve átvezesse a felelős közpénzügyi…
Az Európai Unió vezetői november 26–27-én rendkívüli csúcstalálkozón egyeztetnek arról, hogyan fedezzék Ukrajna 2027-es, mintegy 70 milliárd eurós finanszírozási hiányát – derítette ki a Reuters…
Egy új-mexikói bíróság 25 milliárd dollár megfizetésére kötelezte a Meta Platformst, miután egy esküdtszék megállapította, hogy a vállalat megtévesztette a felhasználókat a Cambridge Analytica-botrányhoz kapcsolódó…
Az ősz eddigi legnagyobb havazására készülhetnek az osztrák hegyvidékeken, ahol egy mediterrán ciklon hatására a napokban akár fél méter friss hó is hullhat. A hóhatár…
Megtörhetett a bitcoin eddig jól ismert ciklikussága, az olajárak tartósan magasak maradhatnak, a mesterséges intelligencia körüli befektetési láz pedig egyre komolyabb kérdéseket vet fel. A…
Az amszterdami bíróság 111 millió eurós kártérítés megfizetésére kötelezte a Heinekent a Macedonian Thrace Brewery (MTB) nevű kisebb görög sörfőzde javára, miután a söróriás görög…
Két rendőr és két civil megsérült Athén belvárosában, miután működésbe lépett egy hátizsákba rejtett robbanószerkezet – tájékoztatott a görög rendőrség szerdán. Tovább az erdeti cikkre::…
Az olasz kormány azt vizsgálja, hogy külső szereplők, köztük esetleg Oroszország állhatnak-e a hétvégén Milánóban és más európai nagyvárosokban kitört erőszakos tüntetések mögött – írta…
Magyarország fontolóra vette az orosz Roszatom leváltását a paksi atomerőmű-bővítés fővállalkozói pozíciójából. A Magyar Péter vezette kormány az év végéig vagy a jövő év elejéig…
Az ok, hogy Matolcsy György utolsó előtti jegybankelnöki munkanapján egy magántőkealap az ügyészség szerint színlelt értékpapír-kölcsönszerződést kötött, azzal a céllal, hogy a Matolcsy-kör az MNB…
Két kritikus PHP-sebezhetőség miatt szerte Európában állami weboldalakat kellett lekapcsolni, miközben az üzemeltetők a javítócsomagok telepítésén dolgoznak. A sérülékenységek lehetővé teszik, hogy a támadók jelszó…
Véget ért a perverz újraelosztás kora Magyarországon? A Tisza-kormány 2027-es költségvetési tervei alapján úgy tűnik, az elmúlt tizenhat év jómódúakat előnyben részesítő szociálpolitikáját egy szolidárisabb,…