Karikó Katalin Friderikuszt és Krasznahorkait is olvas
Amikor gimnazista voltam, nagyon szerettem az irodalmat. Számos verset megtanultam, rajongtam Vörösmarty Mihályért, később pedig Ady Endréért – idézte fel Karikó Katalin a Telex körkérdésére…
Forrás: HIR24.hu
Amikor gimnazista voltam, nagyon szerettem az irodalmat. Számos verset megtanultam, rajongtam Vörösmarty Mihályért, később pedig Ady Endréért – idézte fel Karikó Katalin a Telex körkérdésére…
Éles kritikával illette a köztársasági elnököt Szántó Georgina, az államfő volt kommunikációs igazgatója, aki először egy pénteki kommentben azt írta Sulyok Tamással összefüggésben, hogy „a…
Borzas hajú, csodálkozó szemű, tizenkilenc esztendős gyerek. Hétszer kísérelte meg az öngyilkosságot. Így jellemzik József Attilát élete első interjújában, amit tizenkilenc évesen adott. A Ma…
Ha a mai nap folyamán, hosszabb ideig egy alacsonyan (200-220 méteren) repülő helikoptert látnak, hallanak a város felett, aggodalomra semmi ok – üzente Székesfehérvár lakosságának…
Informatikai rendszerátállás miatt nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról – közölte a…
A dubaji Atlantis the Royal luxusszállodából jelentkezett be Csoboth Kevin és párja, Viktória. A képek alapján a futballista megkérte barátnője kezét, és mivel posztoltak is…
Vesper A Vesper koktél először Ian Fleming 1953-as Casino Royale című könyvében szerepelt, és James Bond, a 007-es brit ügynök rendelte magának. Az ital a…
Anna hercegnő lányának, Zara Tindallnak a férje, Mike Tindall saját podcastműsorában engedett betekintést a brit királyi család karácsonyi menetrendjébe. A korábbi rögbisztár elárulta, hogy a…
Menekülni próbált a rendőri ellenőrzés elől egy autós Budapesten – közölte honlapján a rendőrség. A száguldozó sofőrt 2025. december 25-én 5 óra körül a Rákóczi…
Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun újévi üdvözletet küldött Vlagyimir Putyinnak, amelyben kijelentette, hogy országa Oroszországgal fennálló kapcsolatai az ukrajnai háború során azáltal erősödtek meg, hogy ugyanabban…
A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton közzétett, az előző napi méréseket…
Kína szankciókat léptetett életbe húsz amerikai védelmi ipari vállalat és tíz magánszemély ellen a Tajvannak szánt amerikai fegyvereladások miatt – írja az MTI. A kínai…
A télen végzett szellőztetés nemcsak nekünk, hanem a növények számára is fontos, annak helyes kivitelezésére azonban nem árt odafigyelni, írja az Agrofórum. Dr. Csorba Virág…
Karácsony három napja alatt összesen 413 esetben avatkoztak be a tűzoltók. 116 helyszínen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki. 297 esetben műszaki mentést végeztek,…
Nehéz utat kellett megtennem, kóma után újra kellett léteznem. Száztizenhét nap. Ennyi ideig voltam öntudatlan állapotban. Hogy mikor és pontosan hol zajlottak az események, számomra…
Az egykori Magyar Köztársaság területén észlelték a nem hivatalos látogatásra érkező Orbán Ráhelt; Sulyok Tamás egyértelművé tette, hogy kínos tempóban csordogáló hivatali idejében már nem…
Hadházy Ákos pénteken közzétett egy körülbelül kétszáz névből álló listát, akik állítása szerint kitüntetést kaptak Mészáros Lőrinctől a Mészáros Csoport december 19-ei karácsonyi ünnepségén. A…
Jelenleg is látható a mozikban az Avatar: Tűz és hamu című film, ami a franchise történetében a harmadik. Kritikusunk úgy fogalmazott: „Hiányérzetünk támad: a Tűz…