„Az ajándékozás ugyanazokat az agyi áramköröket aktiválja, mint a jó szex”
„A karácsony messze több, mint egy jó zabálás. Illetve van, akinek messze több, van, akinek messze kevesebb. A Föld lakosságának körülbelül a harmada ünnepel ilyenkor…
Forrás: HIR24.hu
„A karácsony messze több, mint egy jó zabálás. Illetve van, akinek messze több, van, akinek messze kevesebb. A Föld lakosságának körülbelül a harmada ünnepel ilyenkor…
Az Újvidéki Felsőbíróság előzetes bírói tanácsa az újvidéki vasútállomás tragédiájának ügyében december 24-én felfüggesztette a büntetőeljárást több személy, köztük Goran Vesić korábbi építésügyi és közlekedési…
Az első karácsonyi üzenetet a brit népnek V. György mondta el 1932-ben, ez azóta éves karácsony napi hagyománnyá fejlődött a brit királyi családban. Károly király…
December 24-én a rendőrség két férfi és két nő holttestére bukkant, akik a liechtensteini hatóságok szerint feltehetőleg egy család tagjai voltak – írja a Reutrers….
Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter Afrika legmagasabb hegyén, a Kilimandzsárón, a fedélzeten tartózkodó mind az öt ember életét vesztette – közölte csütörtökön a tanzániai…
Több ukrajnai megyében okoztak haláleseteket és pusztítást orosz légicsapások – írja az MTI a regionális híradások alapján. A délnyugat-ukrajnai Odessza megyében orosz dróntámadásban egy ember…
A kínai OnePlus mobilmárka korábban már próbálkozott a magyar piacon a készülékei hivatalos forgalmazásával (még tesztjeink is voltak), aztán pár évre eltűntek, viszont 2026-ban jön…
Indokolatlannak látszó manővert, majd egy utakon ritkán látható jelenetet rögzített a Bp-i Autósok egyik olvasója a minap, és csak az ő gyors reakciójának köszönhető, hogy…
Biztos, hogy az olvasóink között is rengeteg olyan Gmail-felhasználó akad, aki még hosszú évekkel ezelőtt, fiatalon készített magának e-mail-fiókot, ma viszont már nem elégedettek azzal…
Daniel Stern már 68 éves, a színészetet jóformán befejezte, ma a saját farmján tevékenykedik, és emellett még szobrászként dolgozik. Kapcsolódó „Tojok én a te karácsonyodra,…
Saját közösségi oldalán, a Truth Social felületén tette közzé Donald Trump a karácsonyi üdvözlőjét, amiben a jókívánságok mellett legalább akkora szerep jutott a saját teljesítménye…
December 24-én este egy egészen friss horrorjátékot, a 2022-es The Callisto Protocol PC-s verzióját tette ingyen beszerezhetővé az Epic Games Store. A Striking Distance Studios…
Orbán a nap (Pityinger László verse) Orbán engedte, hogy csurranjon És ő hagyta, hogy cseppenjen Orbán kérte, hogy piázzon és bólintott, hogy vezessen Orbán küldte…
Meggyőződésünk, hogy mindenkinek jár egy szoba, ahol otthon érezheti magát; egy kert, ahol szabadon mozoghat; és egy hivatás, amelyben kibontakozhat. Októberben jártam először Miskolcon, a…
Karácsonyi fotókkal kívánt követőiknek kellemes ünnepeket Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka. Buzsikon két izgalmas ruha is volt: az egyik a Nadine Merabi fehér, csipkés koktélruhája,…
Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni – mondta Steinbach József református…
Benyújtotta lemondását Forró Krisztián, Peter Pellegrini köztársasági elnök nemzetiségi tanácsadója, miután december 23-án a szlovák államfő aláírta a Benes-dekrétumok megkérdőjelezését bűncselekménnyé nyilvánító törvénymódosítót. A mai…
A szelíd modorú piliscsabai ex-tengerészgyalogos William Mehdi Thomas, azaz Bill (esetleg „Iron Jaw”) összesen 25 évet és 10 hónapot töltött el az amerikai tengerészgyalogság kötelékében….