Jól sikerült a hangosítás
A kihelyezett hangfalaknak köszönhetően a Dózsa György úton is mindent tökéletesen hallani, az utat fűben ülő társaságok szegélyezik. Erről az oldalról is folyamatosan érkeznek emberek,…
Forrás: HIR24.hu
A kihelyezett hangfalaknak köszönhetően a Dózsa György úton is mindent tökéletesen hallani, az utat fűben ülő társaságok szegélyezik. Erről az oldalról is folyamatosan érkeznek emberek,…
A Rendszerváltó Nagykoncert azért is más, mint egy hagyományos tüntetés, mert több helyen is van hivatalos italmérés, köztük olyan vendéglátó helyek is egy-egy pulttal, mint…
Néhány nappal ezelőtt kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2020 és 2024 között, Matolcsy György vezetése alatt, ötmilliárd forintért összevásárolt műgyűjteményének hatvanegy darabja a veszprémi…
Idén ünnepli fennállásának 160. évfordulóját a Fővárosi Állat- és Nővénykert. Az intézmény a jubileumi emlékév alkalmából részleteket osztott meg épülésének körülményeiről, és korabeli rajzokon mutatta…
Két nappal a választás előtt Orbán Viktor újra Rónai Egonnal beszélgetett az ATV Mérlegen című műsorában, fél éven belül már harmadjára. Ideges nem vagyok, feszült…
Nyári Dia még tavaly az ünnepek előtt, címlapon jelentette be, hogy a második gyerekével, egy kislánnyal várandós. A baba azóta világra jött, amit a színésznő…
Három képviselőjelölt kerülhet bajba ajánlásai miatt Vas megye 2-es választókerületében az ugytudjuk.hu információi szerint. A rendőrség ugyanis a múlt héten lefoglalta a helyi választási iroda…
Péntek délután Ráthonyi-Palácsik Tímea korlátozott ideig elérhető Instagram-történeteiben osztotta meg Wáberer György, Balogh Levente és Lengyel Tamás videóit, melyekben mind arra buzdítják az embereket, hogy…
A Political Capital megbízásából készült Medián-kutatás szerint sokan tartanak idén választási csalástól. A pártválasztás ezúttal is erős törésvonalat jelez, a válaszadók csaknem fele, a Tisza…
Libanon csak akkor vesz részt a jövő héten Izraellel folytatandó közvetlen tárgyalásokon, ha előzetesen tűzszünet lép életbe – mondta a libanoni elnöki hivatal egyik magas…
Idén május elsején megszakad egy 135 éves hagyomány: nem rendezhetnek majálist a szakszervezetek a Városligetben, olvasható a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) közleményében. Ennek oka szerintük,…
Kizárólag humanitárius jellegű a Vlagyimir Putyin orosz elnök által az ortodox húsvét alkalmából bejelentett tűzszünet – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak…
Egy ígéretes módszerrel lassan elérhetővé válhat a férfi fogamzásgátlás – írja a Gizmodo. Az amerikai Cornell Egyetem kutatóinak felfedezésével biztonságosan és hormonmentesen lehet ideiglenesen szüneteltetni…
Zárul az olló a régiós fővárosok lakásárai között, és szinte mindegyik régiós fővárosban nőtt az az idő, amely egy 50 négyzetméteres használt lakás árának előteremtéséhez…
Több mint száz jelentkező közül választották ki azt a 24 médiaszakembert, akik bekerültek a WAN-IFRA NextGen AI Leaders programjának első évfolyamába. A résztvevők között helyet…
Magyar Péter kabinetfőnöke, Hadházy Ákos és a Fidesz fővárosi képviselője harcol a mandátumért. The post Ennél izgalmasabb választási verseny nincs Budapesten first appeared on 24.hu….
A James Webb teleszkóp megoldhatja a „kis piros pöttyök (LRD)” rejtélyét egy új kutatás szerint – írja a Live Science. Az LRD-k a galaxisok evolúciójának…
Demokrácia Központot hoz létre a tiszás választási csalások megakadályozására a Fidesz, miután az elmúlt hetek eseményei azt mutatják, hogy a tiszás jelöltek és a mögöttük…