Kátai-Németh Vilmos megvédte a vártnál alacsonyabb béremelést
„Amit ebből a költségvetésből ki lehetett hozni, azt kihoztuk” – mondta a szociális és családügyi miniszter, aki jobb körülményeket, visszatérő dolgozókat és a gyerekek számára…
„Amit ebből a költségvetésből ki lehetett hozni, azt kihoztuk” – mondta a szociális és családügyi miniszter, aki jobb körülményeket, visszatérő dolgozókat és a gyerekek számára…
Csak a jegybanktól való távozása után közel 171 millió forint lelépési pénzt kapott a volt elnök. Tovább az erdeti cikkre:: HVG
Orbán Viktor nemcsak a demokráciát sorvasztotta el, hanem a szabad versenyt is, aminek eredménye egy elszegényedett ország lett. Donald Trump ugyanezt az urambátyám üzleti modellt…
Ausztrál kutatók vizsgálata szerint egy forró fürdő rövid távon kedvezőbb hatást gyakorolhat bizonyos érrendszeri mutatókra, mint egy félórás, közepes intenzitású kerékpározás. Akkor ezután abba is…
Sokan vélhetően azonnal kiegyeznének azzal, ha ilyen formában támadna az újgenerációs Audi A8. Tovább az erdeti cikkre:: HVG
Tizenkilenc, korábban Tiborczhoz kötött magántőkealap közül egyben sem szerepel a volt miniszterelnök veje tényleges tulajdonosként. Olyanban sem, amelynek egy hónapja még 99 százalékos tulajdonosa volt….
Hőkamerákkal keresik a vasúti kocsikban rekedt túlélőket. Tovább az erdeti cikkre:: HVG
Megérkezett a bőven 1000 lóerő feletti Aston Martin Valhalla nyitható tetős változata. Tovább az erdeti cikkre:: HVG
Jelenleg több mint ezer körzetben nincs állandó orvos, a probléma 1,4 millió embert érint. Tovább az erdeti cikkre:: HVG
Saját kutatás és közvélemény-kutatás az utcai szexuális zaklatásról. Közeleg a szavazás az abúzus megtestesítőjéről, Donald Trumpról. Ki tudja elképzelni Orbán Viktort ENSZ-főtitkárként? Mi lesz a…
A belügyminiszter szerint más típusú támogatásra van szükség, zajlik a kidolgozása. A rendőri létszámhiányt is kezelnék, most 9 ezer ember hiányzik a rendvédelem területéről. Tovább…
A Temu és a Shein gyakorlatilag globálisan kivégezte a szebb napokat látott bizsukirályságot, a magyar boltoknak is annyi. Tovább az erdeti cikkre:: HVG
Lapunk több száz személyes beszámoló alapján írt a szexuális zaklatásokról, amelyekről megbízásunkból az Europion készített közvélemény-kutatást. Tovább az erdeti cikkre:: HVG
Nem számít különálló bűncselekménynek, és a hivatalos statisztikában is alig lehet tetten érni az utcai szexuális zaklatást. Több száz nő személyes beszámolója alapján térképeztük fel…
A vesztes elnökjelölt Donald Trump jóváhagyásával Miamiba repült a családjával, azt mondja, onnan fogja irányítani a brazil ellenzéket. Tovább az erdeti cikkre:: HVG
A kiskereskedőknek, a termelőknek is csak gondot jelentett az árrésstop, amelynek kivezetése már csak a parlementi döntésre és a kihirdetésre vár. Onnantól nyolc napja lesz…
Szélsőjobboldali demonstrálók kerültek összetűzésbe a rendőrökkel. Tovább az erdeti cikkre:: HVG
Elfogatóparancsokat adtak ki a lélegeztetőgép-biznisszel kapcsolatban. Meghosszabbították Hankó Balázs, Seszták Miklós és Varga-Bajusz Veronika letartóztatását. Közzétette Kármán András pénzügyminiszter a kormány középtávú gazdasági terveit, benyújtotta…