Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék – derül ki a közleményből. A másodfokú bíróság szerint továbbra is fennáll az elérhetetlenné…
A szolnoki és székesfehérvári színház korábbi igazgatójának neve is szerepel a most nyilvánosságra hozott állambiztonsági dokumentumokban. Ahogy elmondta, ittas vezetéssel kapcsolatban próbálták őt beszervezni, de…