Európa veszélyben lehet, F-15-öst vett célba a rezsim - Híreink az iráni háborúról vasárnap

Thumbnail for 7005509

Benjámin Netánjahu izraeli miniszterelnök szerint megváltozott a konfliktus jellege, ez pedig már az egész világot érinti – közölte az Iran International. Mindezt azt követően jelentette ki, hogy a rezsim az Indiai-óceánon fekvő Diego Garcia támaszpontot lőtte, ami jelzi, hogy már 4000 kilométerre is elérnek a ballisztikus rakétáival. A közösségi médiában kezdett el terjedni az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) videója, ami valósnak tűnik. Ezen az látható, hogy egy F-15-ös vadászgépet vesznek célba a légvédelmi rendszerekkel. Noha Donald Trump nemrég már az iráni háború fokozatos leépítéséről beszélt, és egy új potenciális háttéralkuról is érkeztek hírek, Iránt egyelőre nem hatották meg ezek a tervek, a hétvégén több támadást is végrehajtottak. Eközben az egyre inkább elhúzódó konfliktus egyre súlyosabb hatásokkal jár világszerte: több légitársaság is ritkítja járatait az elszálló energiaárak miatt, eközben pedig Magyarország szomszédjában, Szlovéniában már rendkívüli intézkedéseket jelentettek be az üzemanyag-ellátás körül kialakult helyzet kezelése érdekében. Vasárnapra virradóan Trump megfenyegette Iránt: az elnök 48 órát adott a Hormuzi-szoros újranyitására, erre válaszul Irán kijelentette, hogy az ország ellenségeinek kivételével mindenki számára nyitva áll a kulcsfontosságú szoros. Cikkünk folyamatosan firssül.

Tovább az erdeti cikkre:: Portfolio

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest