Elsőként múlt héten számoltunk be arról, hogy közelebb került az ukrajnai béke elérésére, miután kiszivárgott Donald Trump állítólagos béketerve, amely lehetővé teheti a tűszünet elérését akár már húsvétra. Tegnap este ezt követően újabb fejlemények érkeztek: Trump és Putyin telefonon egyeztettek, hamarosan pedig már a személyes találkozóra is sor kerülhet. Szintén bizakodásra ad okot az is, hogy az ukránok is nyitottnak tűnnek a kompromisszumokra, így három év után végre valós esély van a háború lezárására. Eközben a piaci reakciók sem maradnak el: korábban már elemeztük, kik lehetnek a nyertesek, most pedig azt néztük meg, hogy mely részvények lehetnek a potenciális béke legnagyobb vesztesei, legalábbis kezdetben.
Tovább az erdeti cikkre:: Portfolio