2025 őszén befektetési versenyt indítottunk a világ legismertebb AI-chatbotjai között: arra kértük őket, hogy azonos feltételek mellett, kizárólag tőzsdén kereskedett befektetési alapokból (ETF-ekből) állítsanak össze egy-egy portfóliót. A hat versenyző fejenként 25 ezer eurós, azaz akkori árfolyamon közel 10 millió forintos fiktív kezdőtőkét kapott, amelynek értékét azóta is nyomon követjük. Az első év eredményei meglehetősen látványosak: a legjobbak közel 17 százalékos nyereséget értek el, sőt, volt olyan chatbot, amelynek portfóliója időközben már 22 százaléknál is nagyobb pluszban járt – a november eleji amerikai tőzsdei esés azonban alaposan megkeverte a kártyákat. Most megnéztük, melyik mesterséges intelligencia bizonyult a legsikeresebb befektetőnek, és minek köszönhető, hogy nagy arányban képesek voltak legyőzni a hagyományos, globálisan diverzifikált “60-40″ portfóliót.
Tovább az erdeti cikkre:: Portfolio





