Az idén 101. születésnapját ünneplő Trencsík Terézia néni gyújtotta meg az első adventi gyertyát azon az óriási, ünnepi koszorún, amelyen idén is ragyognak a karácsonyi fények a szlovákiai Párkány központjában, írta az Új Szó.
A bensőséges és meghitt rendezvényen a katolikus és a református egyház képviselői áldották meg a koszorút.
A párkányi korzón 2015-ben gyújtottak először adventi gyertyákat: a Hégli házaspár ötlete volt, hogy minden évben és minden adventi vasárnapon ilyen módon ünnepeljék a karácsonyt, erősítsék a szeretetet és az összetartozást.
A mostani ünnepségen Eugen Szabó, Párkány polgármestere virágcsokorral üdvözölte Teri nénit, megköszönve, hogy immár másodszor ment el személyesen a korzóra, hogy a gyertyagyújtással megnyissa a decemberi rendezvénysorozatot.
Trencsík Terézia három gyermeket nevelt fel, két fia és egy lánya, négy unokája és két dédunokája van. Teri néni kertészkedni és horgolni szeret a legjobban, tisztességgel, becsülettel élte meg ezt a gyönyörű kort, most pedig együtt örült a többiekkel az adventnek és a közelgő karácsonynak.
Mint megírtuk, Keszthelyen 100 köbméter tűzifából készült adventi koszorú, míg a Tapolcán felállított különleges karácsonyfából nincs több az országban.
The post 101 éves néni gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját a párkányi korzón first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





