Megjelent a Magyar Közlönyben a határozat a fővárosi és vármegyei kormányhivataloknál foglalkoztatottak illetményfejlesztéséről, illetve az ahhoz szükséges többletforrás biztosításáról. Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett döntés szerint
a fővárosi és vármegyei kormányhivataloknál foglalkoztatottak hivatástudatának, továbbá magas szintű szakmai munkavégzésének elismerése érdekében
a kormányhivataloknál foglalkoztatottak bértömegét 2025. szeptember elsejétől 15%-kal emelik meg.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek – Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter bevonásával – ehhez idén egyszeri jelleggel és azonnal 10 486 971 552 forint többletforrás kell biztosítania a központi költségvetésből a kormányhivatalokmak.
2026-től beépülő jelleggel 41 947 886 208 forintba kerül a közigazgatási béremelés, a nemzetgazdasági miniszternek ezzel kell kell számolnia az egyébként már benyújtott 2026. évi központi költségvetés végrehajtásakor, majd a 2026. évet követően az adott évi központi költségvetés tervezésénél. Korábban Navracsics Tibor azt mondta: január 1-jétől újabb 15 százalékkal nőhet a kormánytisztviselők bére. A miniszter akkor idézte a Policy Solutins kutatását is, amely szerint a magyarok az elmúlt 15 év legjelentősebb reformjának a közigazgatás és a hivatalos ügyintézés színvonalának javulását tekintik.
The post 10,5 milliárd jut a közigazgatási bértömeg szeptemberi emelésére first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu