A kormány bejelentése alapján szeptembertől lesz elérhető az Otthon Start lakáshitel, amelynek
- kamata az állami támogatásnak köszönhetően fix 3 százalék,
- maximális hitelösszege 50 millió forint,
- maximális futamideje 25 év lesz.
A konstrukció egyetlen személyi feltétele, hogy az igénylő az első saját tulajdonú lakását vagy házát vásárolja meg, vagyis a korra és a családi állapotra nézvést nincs elvárás, mint ahogy gyermeket sem kell vállalni hozzá.
A megvásárolni kívánt ingatlan vételárát először 100 millió forintban tervezte maximálni a kormány, ám a napokban úgy döntöttek, hogy a családi házak esetében 150 millió forintra növelik a vételár felső határát. Ezzel az agglomerációban családi házat vásárlók, valamint azok a fiatal házaspárok – a feleség nem töltheti be a 41. életévét – járhatnak különösen jól, amelyek gyermeket szeretnének és felvennék mellé az ugyancsak 3 százalékos kamatú CSOK Plusz lakáshitelt is. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a támogatások kombinálása lehet az igazán nyerő pénzügyileg, mert
- a gyermekvállaláshoz kötött CSOK Plusz hitel összege három gyerekre akár 50 millió forint is lehet. A gyermekvállalási támogatásnak köszönhetően ráadásul a másodiktól minden egyes gyermek érkezésével 10–10 millió forinttal csökken a fennálló tőketartozás, ezzel együtt pedig a havi törlesztő.
- Az Otthon Starttal együtt így 100 millió forint, fix 3 százalékos kamatú lakáshitelhez is hozzájuthatnak majd azok a fiatal házaspárok, amelyek gyermeket is vállalnának.
- Amennyiben a feleség nem töltötte be a 35. életévét, akkor ezek mellé felvehetik az akár 11 millió forintos, kamatmentes, szabad célú Babaváró hitelt is.
Kevesen tudják majd kihozni belőle a maximumot
Amennyiben egy fiatal, három gyermeket vállaló házaspár a Babaváró, a CSOK Plusz és az Otthon start lakáshitel kombinálásával venne meg egy 150 millió forint vételárú családi házat, akkor reálisan legalább 15 millió forint önerőre lesz szükségük, miközben további 24 millió forint piaci lakáshitelt is fel kell még venniük – jegyzi meg Gergely Péter, a portál pénzügyi szakértője.
(Bár a Babaváró részben vagy akár egészben önerő lehet, ekkora összegű lakáshitelnél a bankok jellemzően elvárják, hogy ne kizárólag hitel biztosítsa az önerőt. Ezért a portál úgy számolt, hogy a 10 százalék önerőt ténylegesen saját forrásból biztosítja a pár.)
Arra is kitér, hogy a három támogatott és a piaci hitel kombinálásakor – a Gránit Bank kínálja jelenleg a legkedvezőbb, 6,49 százalékos THM-et – 689.728 forint lesz a havi törlesztő. (Az első 12 hónapban a CSOK Pluszra csak kamatot kell fizetni, így ebben az időszakban 570.973 forint lesz a havi kiadás.)
Ehhez Gergely Péter szerint a párnak legalább 1,2 millió forint nettó igazolt jövedelemre lesz szüksége.Mivel a KSH szerint a keresetek mediánértéke – a foglalkoztatottak fele ennél többet, fele pedig kevesebbet visz haza – 2025. áprilisban 392.700 forint volt, ez alapján a házaspárok fele ezt biztosan nem tudja majd kihasználni, hiszen ilyen jövedelemmel egy pár 785.400 forintot keres. Az ennél jelentősen magasabb, 486.500 forintos átlagkereset is kevés lehet ehhez, hiszen egy átlagkeresetű pár 973 ezer forintot visz haza, ami 227 ezer forinttal még mindig alatta marad a minimálisan szükségesnél.
Jogszabályt is kell módosítani még
A CSOK Plusznál a lakás vételára az első közös lakásszerzők esetében nem haladhatja meg a 80 millió forintot a hatályos jogszabály szerint, ezért ahhoz, hogy akár egy 150 millió forintos családi házat lehessen megvásárolni az Otthon Start és a CSOK Plusz kombinálásával, ahhoz szeptemberig még módosítani kell azt. Gergely Péter szerint ez várhatóan meg is történik majd, és nagy valószínűséggel a lakások esetében itt is 100 millió forint, míg a családi házaknál 150 millió forint lesz a felső értékhatár.
The post 1,2 milliós nettó: legalább ennyi kell az Otthon Start és a CSOK Plusz teljes kihasználásához first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu