Egy ideje speciális terápiával gyógyul Horváth Éva, aki még tavaly novemberben szenvedett motorbalesetet Balin. Olyan súlyosan megsérült, hogy még a lába amputálását is fontolóra vették az orvosai, ezt végül csak úgy tudta elkerülni a szépségkirálynő, hogy fixálták a bokáját, amit már soha többé nem fog tudni mozgatni.
Horváth Éva a vele történtekről Hajdú Péternek mesélt, a Beköltözve péntek este megjelenő adásából most a Blikk kapott meg részleteket, melyekből kiderült, hogy az édesanyának Balin másfél napot kellett várnia az első műtétjére (az utána következő hat operációra már Magyarországon került sor), az indonéz szigeten ugyanis az a szabály, hogy addig nem nyúlnak a betegekhez, amíg be nem érkezik a kórház számlájára az általuk kikalkulált kezelési költség.
Ez Horváth Éva esetében 13 millió forintot jelentett.
A Blikk szemléje szerint a szépségkirálynő arról is mesélt Hajdúnak, hogy már a balesete előtt megbánta, hogy a családjával kiköltöztek Balira.
Már régebben megfogalmazódott bennem, hogy én itthon érzem jól magam. De mindig is hangoztattam, hogy én itthon szeretek lenni. Az elején, amikor kimentünk, nagyon jó volt, a gyerekek picik voltak, nulla-huszonnégyben együtt voltam velük
– magyarázta az édesanya, aki a párjával egy nyaralás során szeretett bele Baliba, akkor döntötték el, hogy kiköltöznek.
Ami a baleset következményeit illeti, Horváth azt mondja, a gyerekei hiánya még a lába állapotánál is jobban megviseli, fiai ugyanis az ünnepek után visszatértek az indonéz szigetre, hogy folytassák az óvodát és az iskolát, azóta pedig csak online tudja velük tartani a kapcsolatot.
A szívem persze megszakad. Főleg az ünnepnapok, események idején, hogy mennyi mindenről maradtam le. Fél évről… Fél évet kivett ez a szar az életemből, és ezek olyan dolgok, amiket nem lehet pótolni. Karácsonykor mentek vissza a gyerekek. Azóta csak interneten tartjuk a kapcsolatot. Ez a legnehezebb, a legborzasztóbb. Sokkal borzasztóbb, mint a lábam
– mondta a szépségkirálynő, aki már alig várja, hogy a családja egy hónap múlva hazatérjen, és itthon folytassák tovább az életüket.
Bevallása szerint a távolság a párkapcsolatára is hatással van, kedvesével, Gáborral sem találkoztak fél éve, Horváth azonban egyelőre nem gondolkodik azon, hogyan tovább.
Nekem most itt van egy feladatom, amivel meg kell küzdenem. Nem ő fog megküzdeni vele, vagy anyámék, vagy a gyerekek. Nem tudom, hogy ez a távolság a kapcsolatunk rovására megy-e, szerintem kétesélyes. De most annyira máson van a fókusz. Az én fejemben legalábbis azon van, hogy most már minden jöjjön baromi gyorsan helyre, és valahogy zökkenjek vissza a régi kerékvágásba. Hogy valahogy visszahozzam magam oda, hogy normális életet tudjak élni. Az első négy hónapban ez teljesen lekötötte az agyam, most már kezdem felfogni, hogy van ezen kívül is életem, amit csinálnom kell, és haladnom kell vele, nem csak a felépülésemmel.
Mint meséli, a párja nagyon szeret kint lenni, de a hazaköltözést már tavaly tervezték, mostanra pedig nincs más opció.
Én nem tudok kimenni. Voltak konfliktusok abból, hogy ő szeretett kinn élni, én pedig már jöttem volna haza, és én kötöttem kompromisszumot. Nem fordult meg a fejemben, hogy mi lesz vagy mi nem lesz a házasságommal, az fordult meg a fejemben, hogy gyökeresen meg fog változni az életem. Egyébként nem is házasodtunk össze. De az, hogy milyen irányba változik meg az életem, az még most forrja ki magát
– tette hozzá.
The post „13 millió forint volt” – Balin addig nem nyúltak Horváth Éva nyílt töréséhez, amíg a kórház számlájára be nem érkezett a kezelése díja first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu