2010. május 29-én alakult meg a második Orbán-kormány, miután a kormányprogram (a Nemzeti Együttműködés Programja) vitájában elhangzott felvetésekre adott válaszai után az Országgyűlés Orbán Viktort miniszterelnökké választotta. Előzőleg jelentette be, hogy a kétharmados forradom alkotmányozó is volt, ezért megváltoztatják majd az alkotmányt.
Arról is beszélt, hogy pártja azért látszik nemcsak nagynak, hanem erősnek is, mert több millió ember vállán áll, akiket szerényen és alázattal kell majd szolgálniuk. Az évforduló kapcsán a Népszavában Somogyi Zoltán politikai elemző felidézte, hogy 15 éve senki nem számíthatott arra, hogy mára Orbán Viktor
de facto kisodorta Magyarországot a nyugati szövetségi rendszerből.
Szerinte a folyamat a 2010-es évek közepétől kezdődött el, vált egyre láthatóbbá. A másfél évtizede tartó Orbán-korszakról úgy vélte: a hatalom központosítása, a rendszer elnyomó jellege egyre erőteljesebb lett, most pedig már a rezsim támogatottságának meggyengülésével párhuzamosan nyílttá válik az önkény.
A kormányzat egyre jobban fél a hatalma elvesztésétől, ami erőszakossá teszi.
– fogalmazott Somogyi Zoltán. 2022 őszétől fokozatosan romlott a gazdasági-társadalmi környezet, a kegyelmi botrány után pedig az egyre elégedetlenebb közönség
Magyar Péter személyében pajzsra emelt egy mellékszereplőt, aki kilépett a rá kiosztott szerepből, és többé nem a hatalom által írt forgatókönyvet követte.
Szerinte a választók most Magyar Péter politikai karakteréhez képest ítélik meg a miniszterelnököt, akinél a magabiztos és vonzó erő helyét az erőszakosság vette át, ami inkább egy sokakat riasztó, a hatalma elvesztésétől félő, leáldozóban lévő politikus karaktere.
Tóka Gábor politikatudós szerint foszladozik a Fidesz önbizalma, ezért keresi az extra eszközöket, amelyekkel be tudja biztosítani győzelmét. Az átláthatósági törvényjavaslatról azt mondta: azzal kihúzhatják a talajt a független média és a civil szervezetek nagy részének lába alól, de nem feltétlenül biztos, hogy meg is teszik. Egyelőre próbálják sakkban tartani az érintetteket.
Ha ezzel nem tudják elrettenteni az ellenzéki polgárokat a cselekvéstől, és a törvény végrehajtási kísérleteire is erős lesz az ellenreakció, akkor a Fidesz merészsége bizonyul majd kevésnek.
Tóka Gábor szerint a Fidesz nem akadályozza meg a Tisza Párt indulását, de Magyar Péter kizárása benne is lehet a pakliban, ami viszont bumerángként vissza is üthetne, hiszen kiszámíthatatlan, erre miként reagál a társadalom. Szerinte a Fidesznek fontos érdekei fűződnek ahhoz, hogy a demokratikus látszatot saját táborában fenntartsa, ám előbb-utóbb belebukik abba, hogy túllőtt a célon. Az nem tudható előre, hogy ez melyik lépésnél következik be.
Orbán Viktor 15 éve mondta el utolsó olyan évértékelő beszédét, amikor ellenzéki pártvezérként bírálhatta a kormányt. Olyan kormányzást ígért, amelyik
képes helyreállítani Magyarország tekintélyét, hogy újra tisztelet övezzen bennünket a nagyvilágban.
Azt mondta, olyan kormány kell,
amely felelősséggel kezeli a pénzügyeket, és amelyre nem nyomta rá bélyegét a bűnözés, a hatalommal való visszaélés.
Arról is beszélt, hogy a józan ész szerint minden szélsőséges veszélyes, mert „törvényen kívül helyezi magát – azt gondolván, hogy céljai elérése érdekében akár az erőszak is megengedhető”.
A szélsőségek hajtóanyaga – sose feledjük el – a gyűlölet. A gyűlölet nem békíthető össze az igazsággal, nem tűri a józan észt, és elutasítja az áldozatkészséget. Ezért van az, hogy gyűlöletből nem születik újjá semmi. Ezért van az, hogy a szélsőségekben sosincs igazi erő, amely képes valódi és gyökeres változtatásokra.
The post 15 éve még több millió ember vállán állt Orbán Viktor first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu