1,5 millió dollárért cserélhet gazdát hamarosan a világ legdrágább banánja

Thumbnail for 6172141

Az olasz vizuális művész, a 64 éves Maurizio Cattelan Comedian – magyarul Komédiás című művéről annak idején mi is beszámoltunk, amikor a szigetelőszalaggal falra ragasztott banánból álló alkotást bemutatták és el is árverezték még 2019-ben, Miami legnagyobb kortársművészeti eseményén, az Art Bazelen.

Ahol egy performanszművész csak úgy egyszerűen megette a kiállítótérben értékes műtárggyá váló gyümölcsöt. Majd a banán a művészeti fesztivál végén 120 ezer dollárért, azaz mai árfolyamon 45 millió forintért cserélt gazdát.

A New York Post azonban most azt írja, hogy az alkotás – vagyis egészen pontosan a mű egy új banánból és szigetelőszalagból álló változata – egy rövid világkörüli turné után hamarosan ismét kalapács alá kerülhet a Sotheby’s november 20-i árverésén New Yorkban, ahol a szakértők szerint akár 1,5 millió dollárig (561 millió forintig) is felmehet majd az ára.

Maurizio Cattelan Comedian című műve, újra merte definiálni, hogy mi lehet a művészet, és ezzel a művészeti világ egyik legbeszédesebb szenzációja lett. (…) Ez a forradalmi műalkotás fantáziát fog ébreszteni és vitát provokálni, amikor a galériáinkban bejárja a világot, és a közönségnek lehetősége lesz arra, hogy ismét tanúja legyen a művész varázslatának

– nyilatkozta az aukciósház képviseletében David Galperin.

Az olasz művész munkái egyébként már korábban is nagy visszhangot kaptak a sajtóban, az America névre keresztelt színarany vécéjét például öt évvel ezelőtt ellopták, és az alkotás azóta sem került elő.

The post 1,5 millió dollárért cserélhet gazdát hamarosan a világ legdrágább banánja first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest