Vádat emelt a Szentendrei Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki az élettársát és az őt rendre utasító jegyvizsgálót is bántalmazta a HÉV-en. A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi két éve élt élettársi kapcsolatban a párjával.
Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség két év tíz hónap börtönt és három év közügyektől eltiltást kért a vádlottra.
A vádirat szerint a férfi többször is bántalmazta a nőt a kapcsolatuk alatt, így ököllel ütötte, fejét a földbe verte vagy megrúgta illetve a torkát szorongatta.
A pár idén áprilisban egy békásmegyeri sörözőben italozott, amelynek során összevesztek. A nő elmenekült, de később egymástól függetlenül felszálltak ugyanarra a HÉV-szerelvényre. Miután a férfi meglátta a nőt a kocsiban, trágár szavakat kiabálva megindult felé. Mivel a férfi magatartása zavarta az utasokat, ezért a szintén a kocsiban tartózkodó jegyvizsgáló odalépett hozzá és felszólította, hogy hagyja abba a viselkedését.
Az elkövető azonban tenyérrel szájon vágta a jegyvizsgálót és élettársát is megütötte. A jegyvizsgáló a következő megállóban rendőrt hívott, de az elkövető nem várta meg az intézkedést. Mikor a HÉV megállt, és a nő leszállt, a férfi követte, és fenyegette a nőt, majd hajánál fogva felrántotta a fejét és ököllel arcon vágta, aminek következtében a nő orrcsontja eltört.
Az ügyész elmondta még, hogy a vádlott azt elismerte, hogy megütötte a jegyvizsgálót, a többi terhére rótt bűncselekményt azonban vitatta. Az ügyészség 2 év 10 hónapot kért a kapcsolati erőszak bűntettével és súlyos testi sértés bűntettével, valamint közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolt férfira.
The post 2 év 10 hónapot kértek a férfire, aki megverte a párját, és szájba vágta a rászóló kalauzt a HÉV-en first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu