21 Kutatóközpont: Baka András első támogatottsági adatai jobbak, mint Sulyoké bármikor is volt

Még kevesen ismerik Baka Andrást, a kedden megválasztott köztársasági elnököt, azonban azoknak, akik azt nyilatkozták, hogy ismerik, 72 százaléka támogatja kinevezését az államfői posztra és csupán 28 százaléka ellenzi – derült ki a 21 Kutatóközpont felméréséből, amit a Telex megbízásából készítettek. Baka ismertsége egyébként a hét elején, amikor a felmérés készült, 57 százalékos volt csupán.

Baka András támogatottsági adatai jobbak, mint elődjéi, Sulyok Tamáséi bármikor is voltak, emelte ki a 21 kutatóközpont.

Módszertan

A 21 Kutatóközpont a Telex megbízásából 2026. augusztus 11. és 12. során telefonos közvélemény-kutatást készített. A teljes minta súlyozása a KSH 2022-es népszámlálási adatai szerint történt, lakóhely, nem, kor, iskolai végzettség szerint. A minta reprezentatív a teljes lakosságra nézve, a mintában kapott értékek ±3 százalékponttal térnek el attól, amit a teljes lakosság megkérdezése esetén kaptak volna. A részsokaságok vizsgálata során a hibahatár ennél valamivel nagyobb is lehet, ugyanakkor a kispártoknál a hibahatár is kisebb: egy 3 százalékos pártnál ±1 százalékpont.

Kapcsolódó
Baka András: Ilyen csak egyszer történt, amikor a náci Németország elfoglalta Hollandiát

Interjú a Legfelsőbb Bíróság volt elnökével, akit annak idején a Fidesz kétharmaddal távolított el tisztségéből.

The post 21 Kutatóközpont: Baka András első támogatottsági adatai jobbak, mint Sulyoké bármikor is volt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest