A szebb napokat látott borvidékeket háromszintes, úszómedencés „présházakkal” beszántó felső-középosztálybeli honfitársaink mellett a Z generációtól szokás félteni a borászat jövőjét, mondván: a csibész kis hópihék egyáltalán nem vagy alig isznak alkoholt, és ha mégsem érte el őket a hagyományainkat kikezdő egészségpropaganda, akkor is valami hulladék palackozott koktélt fognak. Pedig mostanra nem korosztályos dolog, hogy az egészség, a mértékletesség témája ott van a levegőben:

2024-ben minden hónapra jutott középkorú zenész, színész, műsorvezető, aki elmondta, hogy a maga részéről leállt az ivással.

Az addiktológiai szakma alapvetésének tűnik, hogy a magyar ember vagy alkoholfüggő, vagy hozzátartozóként érintett, emelt szintű magyarság esetén pedig mindkettőt fel tudja mutatni. Ez kiindulópontnak elég szomorú, ráadásul – azzal ellentétben, hogy van-e az életnek olyan színtere, aminek jót tesz, hogy létezik a TikTok – inkább a kontrollra törekvő hópihéknek van igaza, legalábbis ezt kívánom a hazámnak. Az addiktológia alapnyelvét Amerikában, az Anonim Alkoholisták születésekor írták, az olyan dogmákkal együtt, mint a kötelező mélypont, ami nélkül el sem kezdődhet változás és a teljes, örök absztinencia mint kizárólagos cél.

Ennek kritikája skandináv irányból érkezik, és az a humanista/realista gondolat a kiindulópontja, hogy

már a kicsit jobb is jobb, mint a konstans rossz,

illetve hogy nem biztos, hogy a paralizáló szorongást rápakolni a küzdőkre sok sikerélményt szül, miközben jó szokásokat is lehetséges lenne tanítani, tanulni.

Amíg ezt szakmán belül lejátsszák, addig mi is több cikkben foglalkoztunk az alkohollal, mindannyiunk koncentrált ünnepi találkozásaira időzítve. A mérték az egyik téma és apropó a Frittmann Jánossal, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnökével készült interjúnkban: talán nem mondok váratlant azzal, hogy ő kiáll a bor mint kultúrtermék mellett, de példásan józan mondatokkal teszi. A Demetrovics Zsolt addiktológussal készített interjú a pálya túloldalát játssza be: a pohár mellett a liter mint mértékegység is előkerül, illetve a tömény – meg annak romantikájának hamis eredete – kap hangsúlyos szerepet. A tízmillió szabad pálinkafőző országában arról beszélni, hogy a szesz könnyen veszi el a szabadságot, mindenképpen bátor búrakopogtatás. Mindezek után a nyirkos vagy félszáraz január mozgalmáról, tehát a mértékletességgel való, ideális esetben társas ismerkedésről szóló írás már-már derűs hangon szólal meg.

Ahelyett, hogy megpróbálnék innen egy görbe vonallal valamilyen másik életmódtéma felé kötni, inkább aktuális és gazdasági vonatkozású adagokat emelek még ide azoknak, akik a téli szünetre hibernálták magukat. Írtunk az argentin sokkterápia eredményeiről és arról, hogy más amplitúdóval, de az új román kormánytól is ilyesmi várható. Aztán arról, kinek a bőrére és kinek az érdekében megy az orosz-ukrán gázkavarás, és arról is, milyen sok pezsgőt ihatott szilveszterkor az, aki a múlt év elején – ki gondolta volna előre – a magyar tőzsdére fogadott.

Így kezdődik ma reggel kiküldött heti hírlevelünk, a 24/7, amelyben ezután még elmélyülős és szórakoztató olvasmányokat, videókat és podcastokat ajánlunk hétvégére válogatva, továbbá összegyűjtjük a hét sorozat- és filmkritikáit is a hátradőlős kikapcsolódáshoz. Itt iratkozhatsz fel, ha jövő héten már te is kéred!

The post 24/7: A hópihék igazsága, a szesz rabsága és a páncél szabadsága first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu